Balmazújvárosból látszódott az égi elefántormány - fotó

Újra különleges felvételt készített a Vega Csillagász Egyesület területi szervezete, a szakemberek ugyanis egy égi elefántormányt fotóztak Balmazújvárosról, melyről Facebook-posztjukban számoltak be - szúrta ki a Tények.

Az Elefántormány-köd, más néven IC 1396A, egy egyedi csillagközi gáz- és porfelhő, amely a Cepheus csillagképben található és mintegy 2400 fényév távolságra helyezkedik el a Földtől. Nevét elefánt ormányához hasonlító alakjáról kapta, melyet a fiatal csillagok intenzív sugárzása hozott létre a környező gáz- és porfelhőből - írták.

Majd hozzátették: 

Az IC 1396A egyébként az IC 1396 része, amely aktív csillagkeletkezési folyamatok színtere, ott az újonnan keletkezett, forró csillagok sugárzása felhevíti és fénylő köddé varázsolja a környező gázt.

 Az elmúlt két-három évtizedben rendkívül látványos fejlődés zajlott le az észlelő csillagászatban az egyre nagyobb felbontású műszerek, a légkörön kívüli megfigyelésekre szolgáló űrtávcsövek, és az új észlelési technikák elterjedésének köszönhetően. Ennek tudható be, hogy az univerzum egyik legnehezebben megfigyelhető objektumairól, a fekete lyukakról is ugrásszerűen megnövekedtek az ismereteink. A fekete lyukaknak eddig már több típusát sikerült azonosítani, de mindeddig csupán elméleti megfontolások léteztek a csillagközi térben szabadon „kóborló" fekete lyukakról.

A Cornell Egyetem és a baltimore-i Űrteleszkóp Tudományos Intézet asztrofizikusai, Kailash C. Sahu kutatócsoportja 2022 január 31-én publikált tanulmányukban egy olyan 7,1 naptömegű fekete lyukról számoltak be,

amely a bizonyítékok szerint szabadon mozog a Tejútrendszerben.

A kutatók még 2011-ben az OGLE (Optical Gravitational Lensing Experiment) és a MOA (Microlensing Observations in Astrophysichs) kutatási projekt során egy szokatlanul kifényesedő csillagra figyeltek fel a Tejútrendszer centrumában.

Noha az asztronómia tudománya majdnem egyidős az emberi civilizáció történetével, de hosszú évezredeken át, egészen 1610 januárjáig kizárólag csak szabad szemmel tudták vizsgálni a csillagos égbolt jelenségeit a régi korok csillagászai.

Az optikai távcsövet 1608 körül a Németalföldön találták fel,

egyes források szerint Hans Lippershey nevéhez fűződik az első lencsés távcső megkonstruálása.

Azt viszont nem tudjuk, hogy ki fordíthatta elsőként az égbolt felé az új találmányt. A legelső dokumentált csillagászati jellegű távcsöves megfigyelés egy bizonyos Thomas Harriot angol nemesúr nevéhez fűződik, aki 1609-ben feljegyezte, hogy látcsövével „furcsa alakzatokat" észlelt a Hold felszínén.