A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Több százmillió forint értékben szereztek meg lakásokat debreceni csalók

Vágólapra másolva!
Egy debreceni banda különféle kitalált történetekkel arra vett rá embereket, hogy ajándékozzák el a lakásukat, vagy megállapodtak egy vételárban, de azt soha nem fizették ki. Volt olyan is, hogy bozótvágóval fenyegetőztek.
Vágólapra másolva!

Egy nő tett feljelentést 2020 decemberében, mert csalók egy átveréssel megszerezték az élettársa házának tulajdonjogát. A rendőrök azonnal nyomozni kezdtek, miközben 2021-ben újabb bejelentéseket kaptak hasonló esetekről. A nyomozás eredményeként sikerült azonosítaniuk két helyi férfit. 

Az embereket különféle ürügyekkel és kitalált történetekkel arra vették rá, hogy ajándékozzák el az ingatlanjaikat, vagy megállapodtak egy vételárban, amit azonban soha nem fizettek ki. Többnyire az ember jóhiszeműségét használták ki, de volt olyan eset is, amikor az egyikük bozótvágóval fenyegetett meg egy férfit. 

Képünk illusztráció 
Fotó: Police.hu

A rendőröknek sikerült több olyan ember is megtalálniuk, akik nem tettek feljelentést. A csalók összesen több mint 200 millió forint kárt okoztak, de a hatóságok több ingatlant is zároltak, ezzel 109 millió forintot vettek el tőlük. 

A csaló banda ellen a rendőrség csalás, lopás és zsarolás miatt indított eljárást. Közülük az egyik férfi letartóztatásban van, egy nő pedig bűnügyi felügyelet alá került, öten szabadlábon védekeznek. 

Ahogy azt korábban megírtuk, egy társkeresőn keresztül ismerkedett meg barátnőjével egy migráns férfi, aki végül százezreket csalt ki a nőből.

A srí lankai férfi 2020 decemberében egy internetes oldalon megismerkedett egy nővel, akivel párkapcsolata lett. A férfi anyagi problémákkal küszködött, ezért 2021. március 10-én felhívta telefonon barátnőjét, majd azt hazudta neki, hogy a folyamatban lévő letelepedési eljárásához 172.000 forint kölcsönre lenne szüksége. A nő jóhiszeműen átutalta a férfinak a pénzt. A férfi a következő két hétben sürgős ügyekre rendszeresen kölcsön kért barátnőjétől,  aki összesen 199.700 forintot utalt át és 245.000 forintot adott készpénzben a férfinak. Azonban ezzel nem ért véget az ügy: 2021. március 18-án a férfi azzal állt elő, hogy kórházba került,  és orvosi kezelés ürügyén kért további kölcsönöket. 

A csalásokkal összesen 776.200 forintos kárt okozott, melyből 201.000 forint az eljárás során megtérült.

A tatabányai bíróság előkészítő ülésen hozott ítéletet a csalással vádolt férfival szemben, és 1 év, 2 évre felfüggesztett börtönre, illetve 450.000 forint pénzbüntetésre ítélte, emellett kötelezte a barátnőjének okozott kár megtérítésére. Az ítélet jogerős.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!