Nemzetközi példává vált a magyar családtámogatási rendszer

Vágólapra másolva!
Ez a mostanra nemzetközileg is egyedülállóvá váló családtámogatási rendszer 2010-től folyamatosan épült ki - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Beneda Attila családügyekért felelős helyettes államtitkár.
Vágólapra másolva!

Nagyon fontos eleme a kormány politikájának, hogy erős családokra épülő nemzetben látja a jövőt, a nemzet megerősödésének, megmaradásának a kulcsát. Ehhez folyamatosan tovább erősítjük azt, amit a családbarát ország kifejezés jelent, beleértve azt is, hogy a családok biztosak lehetnek abban, hogy a jobboldali kormány még a nehéz időkben is megvédi a családtámogatásokat, a jövőbe való befektetésként tekint rájuk, és mindig mellettük áll

- fogalmazott a Magyar Nemzetnek Beneda Attila.

2019 óta a családvédelem egyik legnépszerűbb eleme a babaváró hitel. A politikus elárulta, ez egy speciális szinte már szabad felhasználású hitel, amely a gyermek megszületésével támogatássá válik.

Ez egy olyan konstrukció, amely előre vállalt gyermekekre épül, szemben például a családi otthonteremtési kedvezménnyel, amely a vállalás mellett a már meglévő gyermekeket is figyelembe veszi

- fogalmazott.

Fűrész ,Tünde, Beneda, Attila, beszélgetést, Ludovika, fesztivál,
Beneda Attila  Fotó: Fotó: Ladóczki Balázs - Origo  

Elárulta, már 246 ezernél tart a programba bekapcsolódó házaspárok száma, ami mostanáig 2400 milliárd forint kihelyezését jelentette. 

Mintegy 158 ezer babavárós családban már megszületett az első vagy a második gyermek is. Összességében már 211 ezer gyermek valamilyen módon a babaváróhoz köthetően jött a világra 

- mesélte a szakpolitikus, aki megemlítette az úgynevezett méltányosság elvét is, amelyek szerint nem vonatkoznak azokra a párokra a fizetési szankciók, akiknél bebizonyosodott, hogy nem lehet gyerekük.

Amennyiben utóbb kiderül, hogy bármilyen okból a házaspárok nem vállalhatnak gyereket, vagy az összes rendelkezésre álló és tb-támogatott, mesterséges megtermékenyítési beavatkozáson részt vettek, és ennek ellenére sem születik gyermek, akkor rájuk nem érvényesek a szankciók, és megvan a lehetőségük a méltányosságra

- magyarázta a helyettes államtitkár.

Mint ismert, januártól nő

a Babaváró összege, a házaspárok 10 millió forint helyett 11 millió forinthoz juthatnak hozzá a konstrukcióval.

Babavárót azok a házaspárok igényelhetnek, ahol a feleség még nem töltötte be a 30. életévét. Ugyanakkor egyéves átmeneti időszakot is biztosítanak: ha a feleség még nem töltötte be a 41. életévét, és igazolják a legalább 12 hetes terhességet, akkor igénybe veheti a család a Babavárót.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!