Halálos autóbaleset történt az M3-ason, torlódik a forgalom

Vágólapra másolva!
Egymásba rohant két autó vasárnap kora reggel az M3-as autópálya 138-as kilométerénél, a Vásárosnamény felé vezető oldalon - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense később arról tájékoztatott, hogy a balesetben egy ember a helyszínen meghalt, egy másik életveszélyes, egy pedig súlyos sérüléseket szenvedett.
Vágólapra másolva!

Dobi Tamás a balesettel kapcsolatban elmondta, hogy egy magyar rendszámú autóba hátulról hajtott bele egy román rendszámú kocsi. 

Feltehetőleg a sofőr elaludhatott, mert fékezés nélkül, nagy sebességgel rohant az előtte haladó autóba

 - tette hozzá. A magyar rendszámú autó hátsó ülésén utazó egyik utas a helyszínen meghalt, a sofőr súlyosan, egy másik utas életveszélyesen megsérült. A román rendszámú gépkocsi utasai könnyebben sérültek. A helyszínelés tart, a forgalmat Mezőkeresztes lehajtónál leterelik a 3-as főútra. Torlódik a forgalom az M3-ason, a baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja - ismertette a sajtóreferens.

Korábban arról is beszámoltunk, hogy az M3-as autópályán, menet közben rögzítette egy férfi a kocsi tetején lévő rakományt.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!