Alig voltak kíváncsiak Magyar Péterre a fiatalok fesztiválján - videó

Magyar Péter, Efott
Vágólapra másolva!
A testőrein kívül alig néhány tucatnyian voltak kíváncsiak Magyar Péter panelbeszélgetésére az EFOTT-on, amit a felvételek tanúsága szerint még a színpadra sem vittek fel. Néhány lány azon nevetgélt, milyen alacsony a baloldali politikus.
Vágólapra másolva!

Magyar Péter szombaton részt vett az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT) a Velencei tónál. A baloldali politikus közösségi oldalán élőben közvetítette a szereplését, amiből kiderült, a résztvevők nagy többsége csak elsétált Magyar mellett. 

Az eredeti tervek szerint egy színpadon beszélgetett volna a fesztiválon Magyar, majd amikor látta az érdektelenséget, akkor inkább lejött. Végül beült a közönség körébe.

Alig voltak kíváncsiak Magyarra az EFOTT-on

A baloldali politikus beszélgetését mindössze néhány tucatnyian követték a helyszínen. Az emberek egy részét pedig Magyar testőrei tették ki.  

 

A diszkóbotrányát próbálta magyarázni

Magyar a beszélgetés nagy részén a diszkóbotrányát próbálta megmagyarázni. Ahogyan arról korábban az Origo is beszámolt, Magyar Péter egy belvárosi luxus-szórakozóhelyen kiskorú lányokat zaklatott, csúszott-mászott egy sikongató tinilány lábai között - az erről készült videót itt találja -, és a buli végén részegen egy civil mobiltelefonját is ellopta, azt pedig végül a Dunába dobta.

Magyar Péter magyarázkodása mellett egy vicces jelenetre is felhívta a figyelmet a Mandiner egyik olvasója.

Beszámolója szerint a közelében ülő lánytársaságban a beszélgetés elején arról volt szó, hogy nem ilyennek képzelték el Magyar Pétert, nevetgéltek azon, milyen alacsony, azt hitték, hogy magasabb.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!