Magyar Péter új alelnöke nemcsak egy idős kritikust, hanem egy újságírónőt is megfenyegetett: eltöri a kezét

Vágólapra másolva!
Radnai Márk, a Tisza Párt újdonsült alelnöke nemcsak egy újságíróval szemben ütött meg minősíthetetlen hangnemet pusztán azért, mert leírta kritikáját az általa rendezett darabról, hanem Csendes-Erdei Emesét, a Librarius újságíróját is komolyan megfenyegette –írja a Mandiner a Magyar Narancs korábbi cikke alapján.
Vágólapra másolva!

Az említett újságírónak azt ígérte, ha meg meri jelentetni a vele és Magács Lászlóval készült – egyébként a színház által kezdeményezett – interjút, amely a Closer című darab kritikai buktájáról és annak korrigálásáról szólt volna, 

eltöri a kezét.

„Miután azt a reakciót kaptam az átnézésre visszaküldött interjúra, hogy abból egy szó sem jöhet le, felhívtam Radnait, hogy ezt azért beszéljük meg, mert nem értettem, miért ne jöhetne le az, amit tulajdonképpen ők kezdeményeztek. Elmondták, hogy belátták, sok hibát követtek el a darab készítése során, és szeretnének egy új előadást csinálni. 

Radnai nem volt túl együttműködő a telefonbeszélgetés során, és közölte, hogy eltöri a kezemet, ha lehozom a cikket. 

- írja a Mandiner.

Radnai Márkról az Origo is írt korábban. Magyar Péter új alelnöke a színházi világból érkezett a politikába, és az országos média amiatt kapta fel nevét, mert megfenyegetett egy színikritikust.

Szia Tamás! Valaki egyszer azt mondta rád, hogy „kártékony csótány”. Szerinted miért? Ha még egyszer meglátlak bármelyik előadásom közelében egyesével töröm el minden ujjad. Bezony. Szép nyarat! Menj jó messzire!

– fogalmazott Radnai, akinek nem tetszett Koltai Tamás kritikája.  

Radnai ott volt, amikor Magyar Péter kidobták a biztonsági emberek az Ötkert nevű belvárosi szórakozóhelyről. A baloldali politikus elvette egy férfi telefonját és a Dunába dobta. Miután Magyar elrabolta a videózó férfi telefonját, Radnai volt az, aki elérhetőséget kért az áldozattól, hogy majd később kártalanítsák. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!