Spanyolország
21:002024. július 09.
Franciaország
Hollandia
21:002024. július 10.
Anglia

Menczer Tamás: Orbán Viktor a lehető legtöbbet tette a békéért

Vágólapra másolva!
Orbán Viktor a lehető legtöbbet tette a békéért, rajta kívül senki más nem lett volna képes az Európai Unióban arra, hogy négy napon belül Ukrajna és Oroszország elnökével is tárgyaljon - hangsúlyozta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatornán péntek este.
Vágólapra másolva!

Menczer Tamás úgy fogalmazott: Orbán Viktornak köszönhetően egész Európa komoly lépést tett a béke irányába. A jelenlegi a helyzetben nem lehet többet tenni annál, amit a magyar kormányfő tett - emelte ki. A kommunikációs igazgató kijelentette: tárgyalás nélkül nincs béke, ezért a kommunikációs csatornákat nyitva kell tartani. 

Ha nem állunk szóba egymással, akkor nem lesz béke

 - figyelmeztetett. Menczer Tamás szerint amit Orbán Viktor tesz, az békemisszió. Elmegy minden érintett félhez, hogy egészen pontosan megértse az álláspontjukat, és megkérdezze, az adott fél meddig hajlandó elmenni a kompromisszum érdekében - magyarázta, hozzátéve: a kormányfő beszámol ezekről a tárgyalásairól az Európai Tanácsnak. Kitért arra is: Orbán Viktor nem az Európai Unió nevében tárgyal az oroszokkal és az ukránokkal. Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, és tény, hogy Magyarország jelenleg betölti az Európai Unió soros elnöki posztját - mondta. 

Menczer Tamás úgy fogalmazott: Orbán Viktor az, aki mindenkivel beszélni tud. Például Donald Trumppal is - tette hozzá, megjegyezve: alapvető érdekünk, hogy az Egyesült Államokat békepárti elnök vezesse, Donald Trump pedig békepárti. Hangsúlyozta, hogy az oroszok és ukránok mellett "még egy nemzet fiai és lányai halnak meg a háborúban: magyarok." 

Mi pontosan tudjuk, hogy miről van szó. Azt akarjuk, hogy az öldöklésnek, a háborúnak legyen vége

 - jelentette ki. A moszkvai látogatása miatt a miniszterelnököt ért támadásokkal kapcsolatban megjegyezte: voltak és vannak is háborúpártiak, akik nyomást akarnak Magyarországra gyakorolni, de Európa érdeke a béke. Azzal összefüggésben, hogy a moszkvai látogatás miatt meghiúsulhat az Európai Bizottság budapesti útja, Menczer Tamás azt mondta, ez a bizottság "szokásos szereptévesztése." Hozzátette: a bizottságnak nem is kellene politizálnia, hiszen eredetileg nem politikai, hanem operatív testület.


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről