A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:30VívásSouth Korea-Hungary

Brutálisan megverte élettárást egy férfi, mert az nem akart prostituáltként dolgozni

Vágólapra másolva!
Az orosházi kórház értesítette a rendőrséget arról, hogy egy nőt az élettársa brutálisan bántalmazott. Kiderül, a nőt a párja külföldre vitte, majd ott prostitúcióra kényszerítette. Mikor a nő nem akarta tovább prostituáltként dolgozni, akkor a férfi dühös lett, és úgy megverte, hogy több csontja is eltörött. A férfit végül a rendőrség elfogta, de a nyomozók eközben tovább nyomoztak az ügyben. Arra is fény derült, hogy nemcsak élettársát futtatta a férfi.
Vágólapra másolva!

Egy évvel ezelőtt került kórházba egy nő, akiről kiderült az élettársa verte meg. A nőnek arc- és a szegycsontja is eltört, valamint számos zúzódásos sérülése volt. Mikor a kórházi dolgozók tudomást szerezek arról, hogy a nőt az élettársa verte meg, azonnal szóltak a rendőrségnek. 

Kiderült, a nő párja, az akkor 19 éves barátnőjét Magyarországon, Ausztriában és Svédországban is prostitúcióra kényszerítette.

 A férfi több hazai és nemzetközi szexpartner keresőre is töltött fel hirdetéseket a lányról, hogy így szerezzen minél több kuncsaftot. 

A nő eleinte önként vállalta a prostitúciót, de egy idő múlva be akarta fejezni a munkát. A férfi azonban ezt nem engedte neki, sőt többször megfenyegette és megverte, így a nő vele maradt. 

Tavaly tavasszal, mikor a pár Ausztriában volt, a férfi olyan durván megverte az élettársát, hogy annak több csontja is eltört. Ennek ellenére a férfi nem vitte kórházba a nőt, aki a verés után három napig nem kapott semmilyen orvosi segítséget, mivel a férfi bezárta egy bécsi lakásba. 

A nőnek végül sikerült megszöknie, mert élettársa egy kis időre egyedül hagyta. Ekkor egészen Magyarországig menekült, ahol anyja bevitte az orosházi kórházba. 

Ezután a nőt egy védett házba vitték, miközben a hatóságok eljárást indítottak a férfi ellen. 

A 32 éves férfit végül anyja soproni házában fogták el. 

A nyomozók az eljárás során minden bizonyítékot beszereztek a nő futtatásáról, és arra is keresték  a választ, hogy más nők is érintettek lehetnek-e az ügyben. A tanúvallomásokból, valamint a különböző informatikai eszközökön talált adatokból egyértelműen kiderült, hogy a férfi további három nőt is prostituáltként dolgoztatott. Az is kiderült, hogy a nők egykorúak voltak a férfi élettársával. 

A három nő közül, ketten önként vállalták, hogy itthon és külföldön pénzért szexeljenek. A kuncsaftokat a férfi kereste nekik, úgy hogy hirdetéseket töltött fel a nőkről az internetre.  A férfi a vendégekkel is egyeztetett és az árakat is ő határozta meg. 

A lányoktól a szexért kapott pénz nagy részét a férfi elvette. 

A gyanú szerint a harmadik nőnek rendszeresen drogot adott, majd annak hatását kihasználva, vette rá arra, hogy Bécsben prostituáltként dolgozzon. A férfi tudta, hogy a nő szerelmes belé, ezért azt kihasználva, irányította a lányt. 

Amikor a lány nem akart dolgozni, volt, hogy a férfi megfenyegette és megütötte.

Tőle is az összes pénzt elvette, amit keresett. 

A nyomozók arra is találtak bizonyítékot, hogy a férfi más lányokat is be akart szervezni, de nem mindig járt sikerrel. Ismerősein, és internetes oldalakon keresztül több nővel is felvette a kapcsolatot, akiknek igyekezett elnyerni a bizalmát, majd kihasználta őket. A nőktől közel egy év alatt több millió forintot vett el. A pénzből pedig drogot vett, valamint teljesen elköltötte azt, ugyanis rendes munkahelye nem volt. 

A nyomozók a 32 éves férfit emberkereskedelemmel és kényszermunkával, üzletszerű kerítéssel, súlyos testi sértéssel, valamint kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják. 

A nyomozást a napokban befejezték, az iratokat pedig megküldték az ügyészségnek. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!