Puzsér Róbert b.zizott, cigányozott, ezután Ábrahám Róbert összeverte a humoristát

Vágólapra másolva!
Az utolsó percig próbáltam úgy megoldani, hogy ne kelljen rá kezet emelnem. Nem sikerült. Kiprovokálta - írta közösségi oldalán a vlogger és médiaszemélyiség, a PestiSrácok újságírója. A Mandiner arról írt, hogy az ügy előzménye a baloldali kritikus egyik Facebook-posztja volt, amelyben arról írt, hogy Ábrahám homoszexuális és zaklatja őt.
Vágólapra másolva!

A Mandiner írta meg, hogy Ábrahám Róbert, a PestiSrácok újságírója Facebook-oldalán bejelentette: megütötte Puzsért Róbert publicistát.

Igen, igaz, amit már a kommentekben sok helyen írogatnak. Sokáig, évekig toleráltam a drogos puzser hazudozásait, vicceskedő f.szságait, cigányozásait, és minden egyebet. A mai napon ez már nem sikerült

– írta péntek este az újságíró.

Hozzátette: „Nem fogok részletekbe bonyolódni, mert az előbb értem haza a kihallgatásról, de ma is próbáltam a végletekig türelmes maradni. Ha valaki lemaradt, ma Puzsér, vagy bedrogozva, vagy csak unalmában, úgy gondolta, hogy jó poen lesz viccesen cigányoznia, meg b.ziznia. Végül kiderült, hogy nem volt az. Gyerkeim vannak, feleségem, anyám, akik ugyanúgy olvassák a drogos agymenéseit, ahogy a szektás követői.”

Az utolsó percig próbáltam úgy megoldani, hogy ne kelljen rá kezet emelnem. Nem sikerült. Kiprovokálta.

Aztán meg sikoltozott, mint valami riherongy, miközben a kis spanja elbújt egy kapu mögé és onnan kamerazott. Én csak azt nem értem, hogy aki ahhoz is gyáva, hogy megvédje magát, vagy visszaüssön, az miért provokálja a végtelenségig azokat, akik hosszasan újra és újra figyelmeztetik, hogy bizony vannak határok, amiket nem szabad átlépnie. Vagy szabad, de akkor annak lesz következménye” – fogalmazott Ábrahám.

A lap szerint az ügy előzménye az volt, hogy Puzsér Róbert a pénteki Facebook-posztjában arról írt, Ábrahám homoszexuális és zaklatja őt.

„Rostás Tibor, aki a nyilvánosságban Ábrahám Róbert néven lett népszerű, az egyetlen általam ismert személy, aki a vezetéknevét nem magyarosította, hanem zsidósította.

Cigány származásúként akart bekerülni a hazai kulturális elitbe, és úgy képzelte, hogy az bizonyára egy zsidó elit, ahová ószövetségi név felvételével vezet az út

– így esett meg, hogy egyik gyűlölt kisebbségből kiiratkozva egy másik gyűlölt kisebbséghez csatlakozott” – írta a publicista. Ezt követően kettejük – feltehetően fiktív – megismerkedésükről, előzménytörténetükről írt Puzsér, majd úgy fogalmazott: „Kérve kérlek, fejezd be a zaklatásomat. Értsd meg, hogy ez nem szerelem volt köztünk, hanem valami állatias szenvedély, de ezzel a viselkedéseddel még a legizgatóbb együttléteink emlékét is megkeseríted.”

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!