A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Rekord a magyar turizmusban, soha korábban nem nyaraltak ennyien az év első felében

Vágólapra másolva!
2024 első félévében minden korábbinál több, 7,5 millió vendéget fogadtak a hazai szálláshelyek. Ez 12,8 százalékkal több mint tavaly volt.
Vágólapra másolva!

Rengeteg turista érkezett

A belföldi vendégek száma közel 3,9 millió volt, ami tavalyhoz képest 7,4 százalékos növekedést jelent,

 míg a külföldről érkezett 3,6 millió nemzetközi turista száma 19,3 százalékkal múlta felül a 2023 első hat hónapban látott eredményeket.

Sok időt töltöttek pihenéssel

A vendégéjszakák számát tekintve az év első felében a tavalyi rekordévhez képest is 7,6 százalékos növekedés figyelhető meg, 

összesen több mint 17,8 millió vendégéjszakát regisztráltak a hazai szálláshelyek.

 Ennek 52 százalékát, azaz 9,3 millió vendégéjszakát külföldiek töltöttek el Magyarországon. Ez 12,2 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakát. A későn kezdődő iskolai szünidő ellenére a hazai vendégek is közel 8,5 millió éjszakát töltöttek magyarországi szálláshelyeken, 3,0 százalékkal meghaladva a 2023. év első hathavi forgalmát.

Balaton, Tihany, vitorlások, illusztráció
Vitorlások a Balatonon Tihany közelében
Fotó: Shutterstock

Az év első hat hónapjában mért 7,1 millió fővárosi vendégéjszaka 13,8 százalékkal bővült tavalyhoz képest, melyben 85 százalékos arányt képvisel a nemzetközi vendégforgalom. Ez több mint 6 millió külföldi vendégéjszakát jelent, ami 15,1 százalékkal haladta meg a megelőző év adatait. A Balaton térségében regisztrálták a vidéki vendégéjszakák 26,2 százalékát a félév során, míg a szálláshelyek forgalmát tekintve 6,3 százalékos bővülést láthatunk. 

Kiderült, ennyit költöttek a turisták

Ez a bevételek növekedésében is tetten érhető, a hathavi adatokat tekintve 2023 első félévéhez képest összesen 14,9 százalékkal, 418 milliárd forintra nőtt a szálláshelyek bevétele. 

Vidéken 230 milliárd forintot, az előző évhez képest 13,1 százalékkal többet költöttek a vendégek. 

A vendéglátóhelyek bevételének értékelése során is bővülésről beszélhetünk, az év első felében összesen 929 milliárd forint bevételre tettek szert a vendéglátóhelyek, mely 13 százalékos bővülést jelent a megelőző év adatihoz képest. 

A turizmus húzóágazat

A turizmus erőteljes teljesítményéhez jelentősen járul hozzá a reálbérek szeptember óta tartó töretlen erősödése, valamint az óvatossági motívum fokozatos oldódása. 

A külföldi vendégek, valamint az általuk magyarországi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák számának dinamikus emelkedése jól mutatja hazánk turisztikai vonzerejének növekedését, amelyhez az országos szintű turisztikai fejlesztések és népszerűsítő kampányok sikeresen járulnak hozzá.

Mint folyamatosan bővülő, stratégiai fontosságú húzóágazat, a turizmus Magyarország GDP-jének több mint 10 százalékát biztosítja és közvetlen vagy közvetett módon 400 ezer embernek nyújt megélhetést. A kormány célja, hogy tovább növelje az ágazat teljesítményét, amelynek érdekében ágazati programokkal segíti többek között a vendéglátóhelyek fejlesztését, versenyképességük javítását, valamint a Tourinform irodák korszerűsítését. 

Budapest és a vidéki turisztikai régiók egyaránt vonzzák a látogatókat, ami hozzájárul a helyi vállalkozások fejlődéséhez és a munkahelyteremtéshez. A nyári diákmunka program segítségével közel négyezer diák foglalkoztatása valósulhat meg idényjelleggel a turizmus és vendéglátás területén, mely a foglalkoztatás növelése mellett segít a hazai turisztikai szolgáltatások színvonalának fenntartásában a megnövekedett forgalom ellenére is. A növekvő turistaforgalom nemcsak a szálláshelyek és a vendéglátás bevételeit növeli, de a turizmus ágazatának erősödése a gazdaság fellendítésében is kulcsszerepet játszik.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!