Így védjük az értékeinket a strandokon

Vágólapra másolva!
A forró nyári napokon sokan választják a különböző strandokat, hogy lehűtsék magukat. Legtöbbünk számára a vízparti pihenés egyelő a kikapcsolódással, és a szórakozással. Azonban mindezt elronthatja, ha a strandra bevitt értékeinket ellopják, mert azokat nem megfelelően védtük a tolvajok ellen.
Vágólapra másolva!

Azért, hogy semmi ne ronthassa el a nyaralásunkat elővigyázatosnak kell lennünk. Ugyanis a tolvajok legtöbbször azt használják ki, hogy a strandolók felelőtlenül a parton hagyják a táskájukat, amiből a tolvajok, könnyen ki tudják venni a pénztárcát, vagy akár a telefont is. 

A leggyakoribb hiba amit elkövetnek a strandolók az, hogy több százezer forintnyi értékeket visznek be a fürdőkbe. Fényképezőgépet, rengeteg készpénzt, lakás kulcsot és kocsikulcsot. Illetve az igazolványokról se feledkezzünk meg, ami, ha eltűnik akkor, csak hosszú ügyintézést követően lehet visszarezezni. 

Ezért lehetőleg válasszunk védett partszakaszokat, vagy olyan élményfürdőt, ahol kamerarendszer működik.

 Ugyanis egy zárt területű fürdőben fordulnak elő legritkábban lopások. Emellett pedig rengeteg olyan fürdő van ma már, ahol a strandoláskor a drágább tárgyakat, egy értékmegőrzőbe lehet tenni. 

strand, érték, lopás, nyár,kalap
A kép illusztráció!
Fotó: Feol.hu

Amennyiben pedig szabad strandot választunk, érkezés előtt mindképpen győződjünk meg arról, hogy a területen járőröznek a polgárőrök vagy a rendőrök. Valamint, csak a legszükségesebb értékeket vigyük magunkkal. A drágább telefonokat és tableteket lehetőleg hagyjuk az autóban, egy olyan helyen, ahol a tolvajok nem veszik észre. Helyezzük a kesztyűtartóba vagy a csomagtartóba, de ha az ülések alá rejtjük, az is egy jó megoldásnak bizonyulhat. 

Azonban, ha semmilyen módon nem tudjuk megoldani, hogy az értékeinkre ne a parton hagyjuk, akkor törekedjünk arra, hogy büfék vagy kölcsönzők közelében táborozzunk le. 

Az egyik legfontosabb, hogy felejtsük el, hogy a törülközővel takarjuk le a strandra bevitt táskákat. Ugyan nem lesznek szem előtt az értékeink, de ez a megoldás ennek ellenére sem hatékony. Mivel elég, csak néhány másodperce őrizetlenül hagyni a letakart táskákat, a tolvajok egy pillanat alatt benyúlnak a törülköző alá és azonnal elviszik a pénztárcánkat, mobiltelefonunkat és mindent amit a törülköző alatt találnak. 

Az sem mindegy, hogy milyen táskával ékezünk a strandra. 

Ha egy feltűnő és márkás táskát viszünk magunkkal, akkor arra is számítanunk kell, hogy az alkalmi tolvajok is felfigyelnek rá.

Ebben az esetben viszont, ha a táskában nem hagytunk nagyobb értéke, akkor érdemes letakarni egy töröközővel, ami elfedi a márkáját. 

Ha nagy társaságban megyünk le a strandra, családdal, barátokkal, rokonnal, akkor a legjobb megoldás, ha közülük valaki mindig marad a parton és őrzik az ott hagyott táskákat. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!