Tizenkét vármegyében és Budapesten irtják a szúnyogokat

Vágólapra másolva!
Tizenkét vármegye háromszáznegyvenöt településén és Budapest hat kerületében lesz a héten szúnyoggyérítés - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.
Vágólapra másolva!

A héten összesen 74 ezer hektáron földi módszerrel, platós gépjárműre rögzített permetező berendezéssel gyérítik a vérszívókat a szakemberek. A földi kezeléseket napnyugtát követően végzik, az a hőségriasztás alatt is a tervek szerint zajlik - közölte az OKF. Mint írták: a gyérítést végző járművekkel a Duna teljes szakaszán, azaz a Szigetközben, Komárom térségében, a Dunakanyar településein, Budapest érintett kerületeiben, a Csepel-sziget, Dunaújváros, Szekszárd, Baja és Mohács térségében lehet késő estétől találkozni. Ezen kívül Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád és Zala vármegye számos településén lesznek földi kémiai kezelések. A szúnyoggyérítések pontos ütemezése megtalálható a katasztrófavédelem honlapján - tették hozzá.

Arról is beszámoltak, hogy az extrém szúnyogártalommal érintett területeken az országos tisztifőorvos ugyan átmenetileg engedélyezte a repülőről történő kémiai szúnyoggyérítést, azonban a hőség miatt a héten erre nem lesz lehetőség. Ahogy az Origo is beszámolt róla beláthatatlanul forró napok jönnek.

A nagy melegben a szúnyogok aktivitása a napnyugta utáni időszakra tolódik, amikor a repülésbiztonsági szabályok miatt már nem lehet légi gyérítést végezni. Amennyiben a szúnyogártalom továbbra is indokolja, az elmaradt légi kezeléseket a hőség után pótolják

 - ismertették. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a központi és önkormányzati szúnyoggyérítés eredményességét nagyban segítheti a lakosság azzal, ha felszámolja a ház körül található tenyészőhelyeket, ami elsősorban a vízzel teli edények, hordók, ládák rendszeres kiürítését jelenti.
Korábban arról is beszámoltunk, hogy július elején Budapest mellett több mint 300 településen irtották a szúnyogokat és arra  kérdésre is keretük a választ, hogy ha Ön is azok közé tartozik, akik egész nyáron küzdenek a viszkető szúnyocsípésekkel, mit fogyasszon, és mi az, amiről érdemes lemondania, ha szeretné elkerülni a kellemetlen vérszívókat. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!