Spanyolország
21:002024. július 09.
Franciaország
Hollandia
21:002024. július 10.
Anglia

Még a plébánia tetejét is ellopta egy kállói férfi

Vágólapra másolva!
Egy húszas éveiben járó férfi ellen a pásztói rendőrök indítottak eljárást, ugyanis a férfiről kiderült, hogy tavasz óta több helyről is lopott. A tolvaj mindent vitt ami a keze ügyébe került. Egy idő múlva pedig a plébánia tetejét kezdte el lebontani, a darabjait pedig ellopta.
Vágólapra másolva!

A 21 éves férfi idén márciusban kezdte a lopássorozatot. Először egy Kálló területén parkoló erdészeti munkagép vezetőfülkéjét törte fel és abból különböző műszaki eszközöket vitt magával. Sőt, még a munkagépben lévő üzemanyagot is leeresztette a kocsiból, nagyjából 150 liter gázolajat lopott el. 

A lopásokat március 19-én folytatta. Aznap kora délután, szintén Kállón, egy ház kapuján átmászott, és a tornácról három vesszőkosarat vitt el. Ezután áprilisban folytatta ámokfutását. 

Akkor a településen lévő, egyik felújítás alatt álló ház tetején lévő 3 méteres faoszlopokat kiütötte a helyéről és azt magával vitte. 

Május elején egy ház ereszcsatornáját szerelte le, majd egy másik családi ház udvaráról lopott egy hintaágyat is. A férfi még ezután sem állt le, ugyanis május 12-én felfeszegette a kállói plébánia tetőszerkezetén lévő horganyzott bádoglemezeket, 

majd pár órával később visszament és a 9 négyzetméternyi lemezt elvitte. 

A tolvaj június végén visszament a plébánia melletti templomhoz, és annak ablakpárkányáról és három támfal tetejéről is ellopta a bádoglemezeket. Sőt, még 2 méternyi ereszcsatornát is zsákmányolt. 

A férfi a templom és a plébánia megrongálásával, több mint 140 ezer forintos kárt okozott az ottani egyházközösségnek. 

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája a bűnismétlés megakadályozása miatt elrendelte a többszörösen büntetett előéletű férfi letartóztatását, amit a tolvaj és az ügyész is tudomásul vett. 

Ellopta a plébánia tetejét
Képünk illusztráció. Fotó: Police.hu


Ahogy azt korábban megírtuk, egy férfi álruhába öltözve betört egy csornai házba, majd ott pénzt követelt az ott lakóktól, akikről azt gondolta, az ismerősei. Később azonban kiderült, ez nem így van. Ugyanis a betörő eltévesztette a házszámot, de ez nem okozott neki problémát és folytatta, amit elkezdett. Átment a szomszédba, ahol végül megtalálta az ismerőseit, akik tartoztak neki.

Szeptemberben pedig egy férfi késő este Kecskemét belvárosában sétált, mikor észrevette, hogy az egyik étterem teraszán valaki őrizetlenül hagyta a telefonját. Ezért a 280 ezer forint értékű mobilt elvette az asztalról, és egy bokor alá rejtette, majd éjszaka a telefonját kereső nőnél becsületes megtalálóként jelentkezett, és 6 ezer forintot kért azért, hogy visszaadja a mobilt a tulajdonosnak. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről