Tömegverekedés tört ki Balatonlellén

Vágólapra másolva!
Összeveszett egymással két fiatalokból álló társaság egy balatonlellei sétálóutcában, ami csakhamar verekedéssé fajult. Három ember is megsérült. A fiataloknak csoportos garázdaság miatt kell felelniük.
Vágólapra másolva!

A két, harmincas éveiben járó férfi tavaly augusztusban szórakozni ment Balatonlellére. Velük volt egyikük menyasszonya is. Iszogatni kezdtek, majd egy forgalmas sétálóutcába érve belebotlottak egy háromtagú társaságba, akik illetlen megjegyzést tettek rájuk.

A szót tett követte, az öt férfi egymásnak esett a nyílt utcán, noha a velük lévő fiatal nő próbálta megakadályozni a vita elfajulását.

A férfiak addig ütötték-verték és rugdosták egymást, hogy hárman is könnyebb sérüléseket szenvedtek, végül egy szemtanú értesítette a rendőröket, mire az egyik társaság elmenekült a helyszínről.

Az ügyészség a büntetlen előéletű férfiakkal szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

A verekedésről egy térfigyelő kamera felvételt készített.

Tavasszal a Westendben tört ki tömegverekedés, egy kamaszokból álló banda támadt két másik fiúra, mindössze azért, mert nem tetszett nekik a ruházatuk. Végül a rendőrök avatkoztak közbe.

Néhány évvel ezelőtt Ráckevén volt tömegverekedés, két család tagjai keveredtek vitába egymással, ami addig fajult, hogy vascsövekkel, kardokkal, késekkel, kapákkal, lapátokkal, vasvillával és gumilövedékes fegyverrel támadtak egymásra. A brutális verekedésben többen is súlyosan megsérültek, húsz embernek pedig bíróság elé kellett állnia.

Májusban egy mallorcai étteremben is tömegverekedés tört ki, több személy megsérült, köztük a helyszínre riasztott rendőrök, illetve egy pincér is. Az esettel kapcsolatban nyolc brit turistát is letartóztattak.

Július 3-án szerdán pedig a RyanAir egyik járatán tört ki tömegverekedés, ami miatt a gép kénytelen volt visszafordulni és leszállni. Az elfajult vita oka az volt, hogy egy férfi állítólag megkérdezte a lánya mellett ülő nőt, hogy cserélhetnének-e helyet, hogy a feleségével és a gyerekeivel lehessen. A nő nem volt erre hajlandó, mire a férfi felháborodott, és dühében fenyegetőzni kezdett. 

Egy németországi strand megnyitóján is tömegverekedés volt, két fiatalokból álló csapat esett egymásnak. Végül 60 rendőrnek kellett megfékeznie az elszabadult indulatokat. Azonban volt, aki még ezután sem zavartatta magát, ugyanúgy folytatta a verekedést, mintha a rendőrök ott sem lennének. Egyiküknél pedig kést is találtak, azonban nem világos, hogy használta-e a verekedés során.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!