Tusványos a békemisszió következő állomása

NÉMETH Zsolt; TORÓ T. Tibor
Fotó: Hegedüs Róbert
Vágólapra másolva!
Jövő héten nyitja meg kapuit a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, vagyis Tusványos, amelynek idei mottója: „Jobb pályán”. A mottó jelentéséről, jelentőségéről, a párbeszéd és a béke fontosságáról készített interjút a Magyar Nemzet Németh Zsolttal, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnökével, a szabadegyetem alapítójával.
Vágólapra másolva!

Idén a 33. Tusványosra készülnek, az első szabadegyetemet 1990-ben rendezték. Azóta ez az a fórum, ahol mindig meg lehet beszélni a világ eseményeit szabadon, kötetlenül. A mostani tábor mottója: „Jobb pályán”. Arról, mit jelent ez, a Magyar Nemzetnek adott interjúban Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke elmondta, hogy

az elmúlt évek alapján fontosak a bátor gondolatok. De a bátor gondolatok akkor fognak eredményre vezetni, hogyha megfelelő politikai erővel párosulnak. Nemcsak a szoftver fontos, hanem fontos a hardver is. Fontos az, hogy milyen módon tudjuk a gondolatainkat, a célkitűzéseinket megvalósítani, megfelelő pályára kerülni, jobb pályára kerülni.

Patrióták Európáért: már nem vagyunk egyedül

Németh Zsolt szerint nem tudni, hogy a Patrióták Európáért be fogja-e váltani a hozzá fűzött reményeket, de bíznak benne, hogy igen, és azokat a törekvéseket, amelyeket az elmúlt években egyedül képviseltek – sokszor 26 kontra egy arányban –, már nem egyedül kell vinniük. 

Bízunk abban, hogy „az egyedül nem megy” elv tiszteletben tartásával ez az építkezés fontos lehet az értékeink megóvása szempontjából, és megkezdődhet ebben az együttműködésben egy jövőtervezés is. Mert jövő után kiált a jelenlegi háborús jelen, és ebben a jövőtervezésben nagyon fontos, hogy mi lesz Európa helye. 

Arról is beszélt az interjúban, hogy

fontos, hogy a harmadik legjelentősebb erő vagyunk az EP-ben. És ha sikerül egy erős stratégiai szövetséget kiépíteni az ECR-rel, Giorgia Meloniék frakciójával – akivel egyébként nagyon szoros és jó kapcsolatot ápolunk most is –, ha tudunk híd lenni a két közösség között, akkor még nagyobb befolyásra tehetünk szert.

Bojkottálják Magyarországot

Németh Zsolt szerint, ha tudunk ennek a politikai családnak a megerősödésében tartalmi értelemben is gondolkodni, tudunk közös nevezőket kialakítani, sikerre tudunk vinni adott esetben egy-egy kezdeményezést, akkor többen lesznek azok, akik Emmanuel Macronhoz hasonlóan azt mondják, hogy a párbeszéd nemcsak joga Orbán Viktornak, egy ország miniszterelnökének, hanem adott esetben nélkülözhetetlen összetevője annak, hogy megtaláljuk a megoldást is. 

OrbánViktor, Orbán, Viktor, DonaldTrump, Donald, Trump, 2024. július 12.,  Palm, Beach, Florida, USA, Amerikai, Egyesült, Államok,
Fontos a magyar békemisszió. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Azért emelem ki őt, mert a nagyobb tagállamok vezetői közül ő volt az, aki kibeszélt abból a kórusból, amit az Európai Bizottság megenged magának. A bojkottkezdeményezés egyébként alapvetően nem Magyarországot, hanem az Európai Uniót sújtaná, ezért is tartom egy kontraproduktív javaslatnak.

Fontos a magyar békemisszió

Az elnök beszélt arról is, hogy Robert Fico szlovák miniszterelnök után most Donald Trump ellen volt egy olyan támadás, ami után nyugodtan mondhatjuk, hogy csak az Úristen kegyelmének köszönhető, hogy ma egyáltalán érdemben tudunk arról beszélni, hogy a Trump által képviselt nemzeti egység, amelyet most megfogalmazott, helyreállhasson és megvalósulhasson az Egyesült Államokban. 

És lehessen adott esetben ennek egy kisugárzó hatása a nyugati kultúrkörbe, Európa irányába, ahol továbbra is azt láthatjuk, hogy a militáns, az elkerülhetetlen konfliktusnak a tézisei mennyire meghatározó módon vannak jelen. Én ebből a szempontból tartom fontosnak a miniszterelnöki békemissziót, Magyarország békemisszióját, hiszen a magyar politika ezt sok hangon próbálja megjeleníteni.

Ukrajna, Oroszország, orosz-ukrán háború, lövész, mesterlövész
Fotó: MTI/AP/Orosz védelmi minisztérium

Min múlik a békemisszió sikeressége?

Németh Zsolt szerint azáltal már most sikeres a békemisszió, hogy nagyon sok vita, nagyon sok reflexió, nagyon sok elhatárolódás és jó néhány támogatás is övezte azt. 

Elérte a célját, sikerült a monoton egyhangúságot, az elkerülhetetlen katonai konfrontáció narratíváját meghekkelni. Ez mindenféleképpen már most sikerként könyvelhető el.

"Az elkövetkezendő időszakban az a feladatunk, hogy ezen az úton haladjunk tovább. Hasonló, talán nem annyira látványos dolog, hogy már a NATO washingtoni jubileumi csúcstalálkozójának a záródokumentumában is megjelenik az – megjegyzem, magyar kezdeményezésre –, hogy fönn kell tartani Oroszországgal a párbeszédet, annak ellenére, hogy Oroszország agressziót követett és követ el, annak ellenére, hogy fenyegetést jelent a nemzetközi biztonságra és a nemzetközi békére. De mindezek ellenére bekerült ebbe az zárónyilatkozatba, hogy fönn kell tartani a kommunikációs csatornákat. A NATO-csúcstalálkozó másnapján a két védelmi miniszter, az orosz és az amerikai tárgyalt is egymással".

Németh Zsolt elmondta:

az idei Tusványos a békemisszió fontos állomása lesz – ezt nyugodtan kijelenthetjük.

A teljes interjú ITT olvasható el!

Tusványoson jelen vannak az ellenzéki politikusok is, jelen vannak a románok, jelen vannak a szomszéd népek, közép-európai vendégek, és jelen van a nemzetközi közvélemény is, nemcsak az újságírókon keresztül, hanem nagyon sok politikai elemző, szakértő és előadó is érkezik. Most már több tucat nemzetközi fellépője van a tábornak. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!