Több mint 100 millió forintot kapott egy baloldali elemzőcég Soroséktól

Soros György.
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzet arról ír, hogy az egykor SZDSZ-esek által alapított cég, a Political Capital, amely szeptemberben a Soros-egyetemen Karácsony Gergelyt hívja meg a konferenciájára, tavaly rengeteg pénzt kapott a milliárdos spekuláns alapítványától. Gurultak eurók többek közt az LMBTQ-személyek és a migráns közösségek elleni gyűlöletbeszéd elleni küzdelemre is az intézethez.
Vágólapra másolva!

A portál emlékeztet rá, hogy a korábbi évekhez hasonlóan idén ősszel is megrendezik a hazai és a nemzetközi balliberális elit szereplőit tömörítő Budapest Fórumot. A Political Capital (PC) a szervező, és az elemzőcéget 2002-ben két SZDSZ-es indította útjára, Somogyi Zoltán és Szabados Krisztián. A Gyurcsány- és Bajnai-kormányok alatt a PC vezető think tankké nőtte ki magát. 2006 és 2010 között több mint 430 millió forintnyi kormányzati megbízásnak örülhetettek, a kémelhárítást nevetséges PR- és arculati tanácsokkal látták el közel 200 millió forintért.

Illegálisan fellelhető adatokat is felhasználtak

A Magyar Nemzet azt is írja, hogy az akkori Nemzetbiztonsági Hivatal számára készített egyik tanulmányhoz egy szélsőséges portálon illegálisan fellelhető adatokat is felhasznált a PC. Mindezen túl a kifizetések egy része is meglehetősen szokatlan módon zajlott – nyilvános helyeken és készpénzben. 

karácsonygergely, karacsonygergely, budapest
Karácsony Gergely is előad a konferencián. Fotó: Metropol

Előfordult, hogy teljesítés előtt fizettek, a tiltakozókat pedig egyszerűen kirúgták. 

Több mint 100 millió forintot kaptak Soroséktól

Az elmúlt években számos külföldi szervezet támogatását élvezte az intézet, melyek között a Soros-féle Open Society Foundations nevét is megtalálhatjuk. Soros alapítványától mai árfolyamon több mint 100 millió forintnak megfelelő dollár érkezett a PC-hez 2016 és 2021 között. A PC 2019 óta az amerikaiak emberéhez, Krekó Péterhez tartozik, tengerentúli propagandát terjeszt.

A Soros-hálózat, az Európai Unió, valamint az Amerikai Egyesült Államok kormányzati és titkosszolgálati szervei által is finanszírozott PC a szuverenitásvédelmi törvény kisiklatásával is próbálkozott, a dollárbaloldal számára pedig sajátos szuverenitásvédelmi csomagot készített. Gurultak eurók többek közt az LMBTQ-személyek és a migráns közösségek elleni gyűlöletbeszéd elleni küzdelemre is az intézethez.

Még több információ ITT olvasható!

krekópéter, politicalcapital
Krekó Péter
Fotó: Facebook

Arról, hogy különböző szervezetek pofátlanul sok pénzt kapnak, közben pedig Magyarország ellen dolgoznak, ITT olvashat bővebben! 

Azt is megírtuk, hogy a Political Capital által a Nemzetbiztonsági Hivatal számára készített tanulmányban a hazai globalizációkritikus, antiglobalista és alternatív globalista mozgalmakat mutatja be, elemezve a bizonyos mozgalmak nemzetbiztonsági kockázatát. Többek között arra is keresték a választ, hogy Schiffer András és Schmuck Erzsébet fog-e kirakatokat betörni és utcai randalírozásokat vezetni. A Mandiner forrásai szerint azonban az volt a lényeg, hogy minél több pénzt fizessenek ki a szolgálatok a Krekó Péter-féle Political Capitalnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!