A bulibáró Magyar Péter a botrányaival megmutatta, milyen ember

Vágólapra másolva!
Magyar Péter egész nyáron át tartó féktelen bulizásainak okairól és azok hátteréről beszélt az Origónak ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég tudományos igazgatója.
Vágólapra másolva!

A választások után Magyar Péter egyre kevésbé tudja türtőztetni magát, és kezd kibontakozni valódi énje: a rongyzáró, luxuséletet élő baloldali politikusé. Mi lehet ennek az oka?

Elemzők szerint az ilyen jelenségek mögött sokan ott sejtik a nárcisztikus önszeretetet, az egocentrizmussal határos túlzott önbizalmat is, amely a hiúság, az önhittség vagy egyszerűen az önzés személyiségvonása, és amely aztán féktelen, zabolátlan, akár kontrollálatlannak tűnő viselkedésformákban is megnyilvánulhat az illetőnél. 

A szakértők szerint általánosan igaz, hogy az ilyen vagy hasonló személyiségzavarok érintettjei gyakran egy exkluzív társadalmi identitást, és a vele járó pazar, fényűző életmódot találják meg maguknak.

magyarpéter, buli, luxusélet
Magyar Péter, a bulibáró
Fotó: Facebook

Egész nyáron azzal került a figyelem középpontjába, hogy sorozatos botrányokat okozott, sorra járta a szórakozóhelyeket. Magyar bulizott a Sziget Fesztivál VIP-részlegében, de a budapesti alvilág luxuslokáljában is rendezett privát, fizetős bulit. Miért nem ügyel arra, hogy elkerülje a botrányokat, és megőrizze a látszatot?

Ez a fajta élvezethajhász személetmód arra is alapulhat, hogy a politikai közélet teljes vertikumában egyre szélesebbé vált a botrányok lehetséges skálája, ami már odáig nőtt, hogy a botrányokat „új normalitásnak” tekinti a társadalom. Sokan arra is felhívják a figyelmet, hogy a múltbeli trendektől eltérően sokkal tágabb, modern kommunikációs tér – különösen a digitális média – manapság döntő szerepet játszik ezeknek az eseményeknek a közvetítésében, megjelenítésében és „felfújásában”.

magyarpéter, szex, botrány
Bele-belelendült a táncba...
Fotó: Ripost

A budapesti alvilág luxuslokáljában is rendezett privát, fizetős bulit. A tinidiszkóban erőszakoskodott is, legutóbb pedig egy bulihajón fotózták le félmeztelenül, alkoholmámorban. Sorra szívta el a cigijeit, és nem zavartatta magát. Ez lenne Magyar valódi énje? Lehetséges, hogy a kórházi hecckampányt azért csinálja, hogy elterelje a bulizásairól a figyelmet?

Mai szemmel figyelemre méltó az, amit 2008-ban az akkori balliberális kormányfő – ma ellenzéki pártelnök – fejtegetett: ha a politikában már csak az számít, hogy mi az uralkodó politikai napirend, és ki hány százalékban uralja a médiateret, akkor ezzel a politikusok és elemzők is abba az irányba tolják tovább a magyar politikát, hogy egyetlenegy dolog számítson összesen: ki tud a híradóban előkelőbb helyen szerepelni szinte bármivel.

Ahogyan az akkori MSZP-s miniszterelnököt, úgy a baloldal legújabb megváltását ígérő influenszerpolitikát is ez a látszatközéletiség, pótcselekvés, sokszor felszínes, futólagos, sekélyes – és meggondolatlan – politizálás jellemzi, miközben a saját kilengésekről és botrányos ügyekről folyton elterelni igyekszik a figyelmet.

magyarpéter, buli, csajozás
Magyar Péter az ukrán alvilág szórakozóhelyén szedi fel a nőket
Fotó: Ripost 

Fontos aláhúznunk azt is, hogy egy politikai közszereplőnek – még ha nem is régóta szerepel a napi politikai történések fősodrában – tűrnie kell a kritikát, és az érintett közszereplő ugyan például polgári peres ügyek útján próbálhat elégtételt venni, de ha az ő általa adott esetben kifogásolt közlések közéleti témában, politikai tevékenységének kritikájaként fogalmazódnak meg, akkor az – a Kúria gyakorlata alapján – a véleménynyilvánítás szabadságának széleskörű oltalmát élvezi, amelyet az adott politikus közszereplő fokozottan tűrni köteles.

A Központi Nyomozó Főügyészség Magyar Péter több állítását is megcáfolta. Miért hazudik ilyen komoly kérdésekben? Mennyire vehető komolyan egy ilyen ember?

Az eset rávilágít arra, hogy az erkölcs és a jog olyan közös társadalmi minimumunk kellene, hogy legyen, amely mind a politikust, mind a választót hozzásegíthetné ahhoz, hogy tudja azt, jól, helyesen cselekszik-e. A közös erkölcsi normáink alkotmányos alapjai ott vannak az Alaptörvényben, és bármelyik politikust akkor is köti az alkotmánytisztelet, amikor az alkotmány betűje nem; egy politikus alkotmányos szellembe ütköző cselekedetei – adott esetben alkotmányba ütköző tervei – pedig aligha szolgálhatják a közjót, a magyar társadalom érdekét, javát és boldogságát.

magyarpéter, bulihajó, borozás
Magyar Péter telefonozás közben iszogatott a luxushajón
Fotó: Ripost

Az ügyészég elleni vád jogilag teljesen nonszensz, politikai szempontból pedig azért torzítja a valóságot, mert az ilyen hazugság a személyes érdekek védelmét szolgálhatja, illetve hogy valamely közszereplő a közvéleményt a saját oldalára állítsa az adott kérdésben. 

Ez a fajta viselkedés később azonban jelentősen alááshatja a botránypolitizáló közszereplők hitelességét és megbízhatóságát a saját választóik szemében is; ha ugyanis egy politikus nem mond igazat, és ez kiderül, az nemcsak a saját politikai karrierjére nézve káros, hanem a választók bizalmát is megingatja abban a politikában és irányvonalban, amelyet képvisel.

Hová vezethet ez a felelőtlen viselkedés? Mit gondolnak erről a magyar emberek?

Általánosságban a felelőtlen, a konzekvenciákat nem vállaló viselkedésmód bár önmagában nem jelent jogellenes cselekményt, de megvalósíthat ilyen cselekményeket, és adott esetben még ez utóbbiak is nagyon eltérő következményekkel járhatnak a politikusokra nézve; egyes politikusok sértetlenül kerültek ki a botrányokból, míg mások karrierjét teljesen tönkreteszik ezek, és ezért kénytelenek visszavonulni a közéletből. Kétségtelenül döntő tényező a politikus által elkövetett helytelen magatartás milyensége, így például az emberek jelentős része hajlamos negatívabban megítélni a politikai szereplőket pénzügyi botrányok miatt, mint a magánszférában elkövetett helytelen magatartások miatt. Közép- és különösen hosszú távon a választói bölcsesség mégis korrigálni képes, az emberek többsége végső soron nem a botránypolitizálást, hanem a nemzetépítő politikát támogatja, de egy adott kormányzat részéről a gazdasági és a társadalmi eredmények mellett fontos ezek hiteles, profi kommunikációja, amely már hatékony ellenszere lehet a felelőtlen ellenzéki politizálásnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!