A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
1

A Momentum frakcióvezetője szerint Hámori Luca egy nővel bokszol

Vágólapra másolva!
Bedő Dávid, a Momentum mozgalom elnökségi tagja és frakcióvezetője is kifejtette véleményét az algériai bokszoló, Imane Helif nyomán kirobbant botrányról. Helif a párizsi olimpián úgy versenyez a biológiailag nők versenyében, hogy tavaly a világbajnokságról kizárták, miután megbukott mind a tesztoszteron-, mind a nemi vizsgálaton. Míg előbbi szintje túl magas volt, utóbbival kapcsolatban kiderült, hogy a férfiakra jellemző Y kromoszómával is rendelkezik. Bedő Dávid szerint Helif nő, nem transznemű és nem biológiai férfi, így szombaton a magyar Hámori Luca egy másik nővel bokszol majd a 66 kilogrammosok mezőnyében.
Vágólapra másolva!

Bedő szerint Hámori Luca szombaton egy nő ellen bokszol majd. Mint azt a közösségi oldalán a baloldali politikus írja, 

nő fog nővel bokszolni szombaton az olimpián. Ugyanúgy, ahogy egy algériai nő bokszolt egy olasz nővel nemrég. Ellentétben azzal, amit jobboldali megmondóemberek állítanak, Helif nő, nem transznemű, nem biológiai férfi. Lánynak született, lányként focizott Algériában, lányként kezdett bokszolni is.

A momentumos képviselő szerint az algériai bokszoló egy rendellenességgel született, és az orvostudomány nem elég fejlett ahhoz, hogy megfelelően kezelje.

Mint arról az Origo többször is beszámolt, óriási botrány bontakozott ki csütörtökön délután Párizsban. Az algériai Imane Helif, aki a női ökölvívók 66 kilós súlycsoportjában indul, nem is lehetne itt az olimpián, mert korábban kiderült róla, hogy biológiailag férfi. A NOB annak ellenére engedélyezte az algériai férfi indulását a nők között, hogy a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség korábban már eltiltotta őt. Ám a NOB genderőrült vezetőit ez nem érdekli, szerintük minden rendben van, nem értik a problémát.

Háborúban a bokszszövetséggel

Az első kérdés ebben az esetben az, hogy miért engedhette meg a NOB az algériai indulását, ha egyszer az ökölvívók világszövetsége kitiltotta Imane Helifet. 

Azért, mert a NOB és a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) között évek óta botrányos dolgok történnek.

Röviden: a NOB nem ismeri el az IBA-t, mert szerintük a sportág vezetése évek óta semmit sem tesz a korrupció és a bírói csalások ellen. Így történhetett meg, hogy már a 2021-es tokiói olimpián sem a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség rendezte meg az olimpiai bokszversenyeket, és most sem. Tehát: a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség bármilyen döntést is hoz, azt a NOB felülírhatja. Így történt az algériai Imane Helif esetében is. Az IBA eltiltotta, a NOB magasról tett az egészre, és beengedte az olimpiára a sportolót.

Az algériai "nő" tehát úgy érkezett ide Párizsba, hogy a biológiai útlevélben az állt, hogy férfi. 

 

Mi történt Delhiben?

2023-ban az indiai Újdelhiben rendezték meg a női ökölvívó-világbajnokságot. Ezen az algériai Imane Helif is elindult, de még tartott a vb, amikor a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség kizárta őt a küzdelmekből. Az algériai ott már a vb-döntőre készült, amikor jött a hír, hogy felfüggesztették. Ezzel kapcsolatban Imane Helif így beszélt:

Összeesküvés áldozata lettem. Ez a döntés árt a boksznak, és árt Algériának is. Azt mondták nekem, hogy nem vagyok nő. Az vagyok, aki vagyok. Büszke vagyok arra, aki vagyok. Algériai nő vagyok, aki tiszteli a hazáját. Nem gondolom, hogy férfi lennék. Allah úgy döntött, hogy nő vagyok.

Mi történt mindezek után? Az Algériai Olimpiai Bizottság azonnal kiadott egy közleményt, amelyben azt írta, hogy a sportolót mindenben támogatja, és elindítja 2023-ban azon a selejtezőn, amelyen az afrikai országok bokszolói küzdenek majd a párizsi indulásért. A NOB-nak ez lett volna az utolsó lehetősége, hogy közbelépjen, ám ezt nem tette meg. 

Ráadásul az algériaiak Marokkót vádolták meg azzal, hogy ők akarták mindenáron megakadályozni Imane Helif világbajnoki címét és olimpiai indulását.

Halálfélelme volt az olasznak

Csütörtökön a női 66 kg-os súlycsoport nyolcaddöntőjében az olasz Angela Carini mindössze 46 másodpercet töltött a ringben az algériai férfi ellen. Az olasz bokszoló a meccse után zokogva nyilatkozott a sajtó részére felállított vegyes zónában. Itt derült ki, hogy az olasz lány a meccs előtt több száz tiltakozó üzenetet kapott, hogy tegyen valamit, hogy ne kelljen egy férfivel verekednie. Sem ő, sem az Olasz Olimpiai Bizottság nem tudott egy lépést sem tenni az ügyben. 

Beálltam a ringbe és megpróbáltam küzdeni ellene" - mondta a La Gazzetta Dello Sportnak Carini. Két borzalmasan nagy ütést kaptam, iszonyatosan fájt. Nem láttam értelmét annak, hogy tovább folytassuk ezt a meccset.

Sharron Davies, a brit úszás egyik ikonja, az olimpiai ezüstérmes úszónő, aki hosszú ideje a nők jogaiért küzd, azt mondta a Telegraph Sportnak: „Az ökölvívó világszövetségnek és az olimpián részt vevő országoknak össze kellene fogniuk, és azt kellene mondaniuk, hogy elegük van. Meg kellene védeniük a nőket és síkra kellene szállniuk a női sport tisztességéért." Az olasz miniszterelnök, Georgia Meloni szerint mindaz, amit Párizsban láttunk, az nem verseny volt, hanem valami egészen más.

Az Algériai Olimpiai Bizottság a Facebookon közzétett bejegyzésében gratulált Helif győzelméhez, és további sikereket kívánt neki.

 

Hámori Lucára nem mindennapi feladat vár Párizsban
Fotó: AFP 

Hámori Luca nem fél

Hámori Luca előtt le a kalappal. A magyar sportoló, aki szombaton este az algériai férfi ellen bokszol, egy lépésre van az éremszerzéstől. Ő csütörtökön így beszélt. „Az edzőteremben szinte csak fiúkkal kesztyűzöm. Vannak lányok is, de ők fiatalabbak nálam. Igazából úgy nőttem fel, hogy az elmúlt 10-12 évben fiúkkal kesztyűztem. Most elindult ez a hír, hogy az ellenfelem esetleg fiú lehet, 2023-ban el is tiltották a világbajnokságon, amin nem igazán lepődtem meg, mert kinézetre és alkatra is nagyon fiús. 

De ha valaki a földön megengedte neki, hogy itt legyen, akkor valahogy be lett bizonyítva, hogy ő lány. Engem ez most nem érdekel. Így még nagyobb lesz a magabiztosságom, ha sikerül őt legyőznöm. 

Mindent megteszek majd a győzelemért, hiszen az érem lesz a cél, amiért idejöttem" - mondta Hámori Luca.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!