Szíven szúrta a barátját egy budapesti nő

Vágólapra másolva!
A nő a férfi otthonában támadt rá a barátjára, egy késsel szíven szúrta. A férfi nem sokkal később belehalt a sérüléseibe.
Vágólapra másolva!

A 43 éves nő évek óta ismerte a férfi, majd párkapcsolat alakult ki közöttük. Tavaly napi rendszerességgel átment a férfi XIII. kerületi otthonába. 

Tavaly júniusban a nő részegen megfogott egy konyhakést és rátámadt a férfira.

 A késsel szíven szúrta a barátját, aki rövid időn belül meghalt. 

rendőrség, rendőrautó, illusztráci
Illusztráció
Fotó: Csudai Sándor - Origo

A nő ezek után kiment a lakásból, majd az utcán egy járókelőnek mondta el, hogy mit tett. Ekkor a gyalogos hívta a rendőrséget, akik a helyszínen elfogták a nőt. 

Az ügyészség emberöléssel vádolja a nőt és azt javasolják, hogy a bíróság ítélje börtönbüntetésre. 

Arról is írtunk korábban, hogy egy kecskeméti nő összeveszett a párjával, majd megállapodtak abban, hogy a férfi másnap elköltözik. A férfi elment dolgozni, majd amikor reggel hazaért, elkezdte összepakolni a holmiját, amin megint összevesztek, majd a vita hevében a nő megfogott egy kést és hátba szúrta a férfit, aki életveszélyesen megsérült. 

Halálbüntetés várhat arra a férfira, aki megerőszakolta, majd megölte élettársa rá bízott kislányát, Josephina Cunninghamet az Egyesült Államokban.

Egy tatabányai nő többször rátámadt egy férfira, akit mindkét alkalommal életveszélyesen megsebesített, legutóbb kétszer nyakon szúrta, majd a csípőjén is megszúrta és megvágta a férfit, majd mentőt hívott, és megpróbált elmenekülni a rendőrök elől. 

Szegednél egy férfi az ismerősével italozott annak otthonában. Összevesztek egymással, majd a férfi a vita hevében egy kemény tárggyal megdobta az ismerősét, aki emiatt elájult és a földre esett. Emiatt a férfi megijedt, azt hitte, hogy megölte az ismerősét. Úgy akarta leplezni a gyilkosságot, hogy felgyújtotta a házat. A tűzben az ismerős meghalt. 

Egy keceli férfi meggyilkolta a főbérlőjét, amiért az számon kérte a lustasága miatt. A férfi ezek után biciklivel próbált meg elmenekülni, de a rendőrök gyorsan elfogták. 

Egy férfi és a barátai azért jöttek Budapestre, hogy tárgyakat keressenek maguknak a lomtalanításban. Az este folyamán a férfi sok alkoholt ivott, majd az utcán egy fakaróval halálra vert egy számára ismeretlen férfit.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!