Az alvó lányoknak cumisüvegből kellett alkoholt inniuk, amit videóra vettek

A Pécsi Tudományegyetem épülete.
Vágólapra másolva!
Az elmúlt napokban sokan foglalkoztak azzal, milyen megaláztatások érték a leendő elsőéves hallgatókat a BME VIK bodajki gólyatáborában. Most a Pécsi Tudományegyetem gólyatáboráról is furcsak hírek érkeztek.
Vágólapra másolva!

A Baranya Vármegyei Hírportál beszámolója szerint a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karának idei gólyatábori tájékoztatójában állítólag szerepelt egy vulgáris, sokakat felháborító csatakiáltás is.

Egy elsős hallgató beszámolója szerint ezt a csatakiáltást egy pécsi nyilvános strandon is el kellett ordítaniuk kisgyermekes családok előtt, amire több panasz is érkezett. 

Elmondta továbbá, hogy az egyik este a szervezők beléptek a lányok szobájába, ahol az éppen lefekvéshez készülődő vagy már alvó lányoknak cumisüvegből kellett alkoholt inniuk, amit videóra vettek és megosztottak a csoportban - számolt be róla a Magyar Nemzet.

Az Ön által hivatkozott gólyatábor kapcsán sem az egyetemhez, sem a szervező hallgatói önkormányzathoz nem érkezett hivatalos panasz vagy bejelentés. Ettől függetlenül az egyetem vezetése elhatárolódik az Ön által idézett csapatkiáltástól, és minden olyan mondattól, amely bárkit megsért az emberi méltóságában és méltatlan egy felsőoktatási intézményhez. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni, hogy a szervezőktől kapott információk szerint a hallgatói önkormányzat a gólyatábor idejére kibérelte a strandot, és zártkörű rendezvényként nem engedtek be külsőst a helyszínre

– közölte a Pécsi Tudományegyetem a vármegyei lap megkeresésére.

Inkább kiképzőtáborra hasonlított a BME VIK idei gólyatábora

Többek elmondása szerint kegyetlenül bántak a gólyákkal, a napon sétáltatták őket, elvették a gyógyszereiket, időre kellett zuhanyozniuk és vécézniük is, amit stopperrel mértek. Voltak olyan diákok, akiket alvás közben lefényképeztek, majd a képeket levetítették a többieknek, hogy így alázzák meg őket. 

Mint kiderült, nem ez volt az első eset, hogy megalázták az elsőéveseket az egyetem gólyatáborában.

Most a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) munkacsoportot hozott létre és felülvizsgálja a gólyatáborai szabályozását.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!