A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
1

Így szerezhetnek ingyenesen jogosítványt a fiatalok

Vágólapra másolva!
Megjelent az ingyenes jogosítvány megszerzésének pontos menete. A kormány középiskolai keretek között teszi elérhetővé a vezetői engedély ingyenes megszerzését a diákoknak. A tanfolyamhoz a tananyagot az állam, a technikai hátteret az iskolák biztosítják.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo is beszámolt róla, már az ősszel elindulnak az ingyenes jogosítvány megszerzéséhez szükséges tanfolyamok. A kormány kiadta a közúti járművezetők és közlekedési szakemberek képzésének és vizsgáztatásának jogszabálymódosítását. Az új rendszer szeptember 1-jén lép majd életbe és sokféle változtatást jelent. A középiskolások ingyenesen szerezhetnek jogosítványt.

jogosítvány
Egyelőre csak próbaidőszak indul az ingyen jogosítványszerzéshez. Fotó: Faludi Imre

A legfontosabb módosítás, hogy 

szeptember 1-jétől a középiskolai tananyagként lehet a B-kategóriás járművezetői ismereteket tanulni 

– írta meg a vg.hu. A tanfolyam távoktatás keretében valósul meg, amihez az állam biztosítja a digitális tananyagot. A KRESZ vizsgát is online lehet majd letenni. A oktatás lebonyolítása és a vizsgáztatás pedig a középiskolák feladata lesz.

Az új jogszabály kiterjed a közlekedési alapismeretek tanfolyam és vizsga díjához nyújtott támogatásokra is. Az új szabályok szerint támogatást vehetnek igénybe azok a középiskolások, akik egészségi állapotuk, nemzetiségi nyelvi igényeik vagy hallássérülésük miatt nem tudnak részt venni az online képzéseken és vizsgákon. 

A támogatás mértéke legfeljebb 50 ezer forint lehet.

Az új rendszer szerint az adminisztratív feladatok az iskolákra hárulnak, a jelentkezést és a tananyagokhoz való hozzáférést is nekik kell biztosítani. Az új rendszer hozzáfér a diákok orvosi adataihoz, valamint az elsősegélynyújtási ismeretek elsajátítását is nyomon követi.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!