A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
2

Iványi Gáborék milliárdos botránya: már a kormányhivatal is vizsgálódik

SZABÓ Tímea; MÁRKI-ZAY Péter; IVÁNYI Gábor; DONÁTH Anna; SCHMUCK Erzsébet; KUNHALMI Ágnes; JAKAB Péter
Fotó: Szigetváry Zsolt
Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzet arról ír, hogy a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) korábban jogsértő módon nem fizette be az alkalmazottai egy része után a közterheket, illetve huzamosabb ideig nem fizette az általa igénybe vett közüzemi szolgáltatások díjait sem
Vágólapra másolva!

A kormányhivatal az óvodások és az ellátottak érdekében vizsgálja a Magyar Evangéliumi Testvérközösség intézményeit. Budapest Főváros Kormányhivatala hatósági ellenőrzést folytat a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) által fenntartott oktatási és szociális intézményekben, mivel a közműszolgáltató értesítése alapján a MET, mint fenntartó huzamosabb ideje nem egyenlíti ki a közműszolgáltatások számláit, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jelzése szerint jelentős köztartozást halmozott fel – derül ki a Budapest Főváros Kormányhivatala Magyar Nemzethez eljuttatott közleményéből. 

SZABÓ Tímea; KARÁCSONY Gergely; BEDÕ Dávid; IVÁNYI Gábor; VARJU László; FEKETE-GYÕR András; DOBREV Klára; KUNHALMI Ágnes
Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, Karácsony Gergely főpolgármester, Varju László, a DK alelnöke, Szabó Tímea, a Párbeszéd-Zöldek ügyvezető társelnöke, Dobrev Klára, a DK árnyék-miniszterelnöke, európai parlamenti (EP-) képviselője, Iványi Gábor lelkész, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke, Bedő Dávid, a Momentum országgyűlési képviselője és Fekete-Győr András, a Momentum országgyűlési képviselője
Fotó: Illyés Tibor / MTI/

A közleményből kiderült az is, hogy az ellenőrzés célja annak vizsgálata, hogy a fenntartó eleget tud-e tenni a vállalt feladatainak, a működése jogszabályoknak megfelelő-e, illetve folyamatosan képes-e nyújtani a szociális szolgáltatásokat. 

Az a legfontosabb kritérium, hogy a gondozottaknak és az óvodásoknak az ellátás a megfelelő színvonalon legyen biztosítva. Mint kiderült, az ellenőrzésről a kormányhivatal tájékoztatta Budapest főpolgármesterét és Józsefváros polgármesterét is. Ha az ellenőrzés azt állapítja meg, hogy a MET eleget tesz a jogszabályi kötelezettségeinek, nincs szükség további lépésekre, azonban szabálytalanság észlelése esetén a főpolgármesternek és a polgármesternek kötelessége intézkedni.

Miután a Magyar Evangéliumi Testvérközösség intézményeinek fizetésképtelensége miatt nehéz helyzetbe került, ezért az állam minden diákról és ellátottról gondoskodik . A Magyar Nemzet cikkéből kiderül az is, hogy a belügyminisztérium mindvégig minden tájékoztatást és segítséget megadott annak érdekében, hogy a MET megoldja a problémákat, a minisztérium képviselői többször tárgyaltak a fenntartó képviselőivel. A belügyminisztérium még a fenntartónak moratóriumot is adott, azonban ez idő alatt az adósságok még inkább nőttek.

Mint írják, emiatt nem nem látszik arra reális esély, hogy a MET intézményeinek pénzügyi egyensúlya helyreálljon. Az adósságrendezéssel kapcsolatos ütemtervekről, illetve az adósság behajtásról a NAV dönt, a közüzemi vonatkozásban pedig egyes szolgálatók döntenek.

Ha a szociális szolgáltató a tevékenységét nem tudja a jövőben fenntartani, úgy ebben az esetben az ellátások átvételének folyamata elindul, és a tárca intézkedik arról, hogy a törvényben foglaltak szerint az illetékes önkormányzatok és az állam gondoskodjon az emberekről. Ennek a célja, hogy ne maradjanak védelem nélkül az elesettek, az állam gondoskodik róluk.

Amennyiben a feladataikat nem képesek ellátni, akkor ezt a köznevelés területén is jelezni kell a tárca vagy a területileg illetékes tankerületnek, és akkor a feladatok átvétele a köznevelési intézmények esetén is megindul annak érdekében, hogy minden tanuló oktatása, nevelése biztosított legyen. A tárca intézményei felkészültek a fizetésképtelenség miatt ellehetetlenült közszolgáltatások átvételére és további biztosítására – áll a Magyar Nemzet cikkében.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!