Több kocsit és biciklit is elloptak az ámokfutó fiatalok

Vágólapra másolva!
Két fiatal úgy döntött, hogy a strandolók ruháit fogják ellopni. Így is tettek, azonban az egyik őrizetlenül hagyott nadrágban volt egy kocsikulcs is. A fiatalok ezért megkeresték a kulcshoz tartozó autót és azzal száguldozni kezdtek, majd ezután biciklit loptak, később pedig még egy autót elvittek.
Vágólapra másolva!

Hétfő este, augusztus 19-én egy 15 és 16 éves soltvadkerti fiút vetek őrizetbe a rendőrök, lopások miatt. Ugyanis a két fiú pár nappal ezelőtt azt találta ki, hogy strandolás közben felpróbálják az egyik strandoló őrizetlenül hagyott nadrágját. 

Miután a fiatalok felpróbálták a tökéletes méretű nadrágot, a zsebeiben megtalálták a ruha tulajdonosának telefonját és kocsikulcsát. Ekkor a tolvajok befejezték a strandolást, és a parkolóhoz mentek. Ott megkeresték az autót, amihez a kulcs tartozott.

A tolvajok addig nyomkodták a kulcs indítógombját, amíg eljutottak az autóhoz

Ezután beültek az autóba, és útnak indultak, de a lopott autóval való száguldozás nem tartott sokáig, mivel a kocsi pár utcányira a strandtól, meghibásodott és megállt. 

Több kocsit és biciklit is elloptak az ámokfutó fiatalok
Fotó: Police.hu

A fiatalok a lopás után elhatározták, hogy a nap további részét egyik ismerősüknél töltik Kiskőrösön. Azért, hogy el tudjanak jutni ismerősösükhöz, elloptak két biciklit egy közeli bevásárlóközponttól. Könnyen hozzájutottak a biciklikhez, ugyanis azokat nem zárták le. 

Három nappal később a fiúk ismét lecsaptak a strandon, és hamar találtak is egy táskát, amire a gazdája nem figyelt. A hátizsákban ezúttal is volt egy kocsikulcs, amivel egy újabb autót lophattak el. 

Egészen Tabdiig száguldoztak a lopott kocsival, ahol egyikük barátnőjét is elvitték autókázni. Azonban az út nem volt zökkenőmentes, mivel a rutintalan sofőr az egyik ház falának hajtott, emiatt pedig az autóban hatalmas kár keletkezett. 

A kiskőrösi rendőrök a helyi polgárőrökkel együtt közösen keresték a lopott autót. Végül pár órával később a szolgálat irányítóparancsnok bukkant a kocsira Kiskőrösön. 

A fiatalokat a rendőrök előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket. A lopott autókat és bicikliket a rendőrök visszaadták a tulajdonosaiknak. 

A rendőrök az eset után, ismét felhívták a strandolók figyelmét arra, hogy a strandon a törölközővel letakart táskák és értékek nincsenek biztonságban. Valamint azt javasolják, hogy a Fürdőkbe, strandra csak a szükséges pénzt vigyék magunkkal, az autókban pedig ne hagyjanak látható helyen táskát, vagyon- és értéktárgyat! 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!