A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
2

Magyar Péter botránya az ATV-ben: nem merült fel az emberi méltóság sérelme

Vágólapra másolva!
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság vizsgálata szerint nem merült fel emberi méltóság sérelme, amikor Magya Péter kiviharzott az ATV studiójából az Egyenes Beszéd című műsorban. A baloldali politikust azzal a hazugságával szembesítették, miszerint őt nem hívta be a televízió a műsoraiba.
Vágólapra másolva!

Mint arról az Origo is beszámolt, még június elején, az Egyenes Beszéd műsorvezetője, Rónai Egon szembesítette Magyar Pétert azzal a ténnyel, hányszor hívták néhány hónap alatt, a baloldali politikus azonban erről tudomást sem akart venni, azt ismételgette, hogy „Mi a kérdés, szerkesztő úr?”, majd kiviharzott a stúdióból. Az eset után a csatorna a honlapján is közzétette, hogy hány alkalommal, milyen adásokba kapott meghívást Magyar Péter, aki heteken át válaszra sem méltatta a televízió szerkesztőit. 

Magyar Péter botránya nem sértette meg az emberi méltóságot

A Nemzeti Hírközlési és Médiahatóság (NMHH) pénteken döntött a fenti esettel kapcsolatban. A közlemény szerint bejelentés alapján vizsgálta a hatóság az ATV-n június 10-én 19 óra 42 perces kezdettel közreadott Egyenes Beszéd című műsorszámot, melyben a műsorvezető vendége az adás közben elhagyta a stúdiót. A bejelentő az interjúval kapcsolatban az emberi méltóság megsértésére, valamint a hírekhez fűzött műsorvezetői vélemény tilalmára vonatkozó törvényi rendelkezések megsértését vélelmezte.

A hatósági ellenőrzés alapján a műsorszámban elhangzott beszélgetés bántó, felkavaró lehetett, azonban az egyenlő emberi méltóság alapértékét megkérdőjelező, szélsőséges kifejezések nem hangzottak el, így az adással kapcsolatban nem merült fel az emberi méltóság sérelme. Az NMHH megállapította továbbá, hogy az elhangzott beszélgetés nem volt összefüggésben politikai hírrel, ezért a hírekhez fűzött műsorvezetői véleményeket tiltó törvényi rendelkezés nem sérülhetett.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!