Vágólapra másolva!
Embersége, intellektusa és derűs személyisége tette a magyar tudományos élet kivételes alakjává.
Vágólapra másolva!

Agusztus 19-én, hétfőn, éves korában halt meg Losonczi Ágnes, Széchenyi-díjas szociológus. A hírt a családja közölte az MTI-vel. 

Losonczi Ágnes 1928. augusztus 27-én, Debrecenben született. A világháború alatt deportálták az országból, majd haza térése után táncművészetet, színházrendezői szakot bölcsészetet tanult, majd a Népművelési Minisztériumban kezdett dolgozni. Az 1960-as években kezdte el érdekelni a szociológia. 

Alapítója, később igazgatója volt a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének. 

Eleinte a kutatásai a zene társadalmi szerepével foglalkozott, majd az életmód kérdései foglalkoztatták, ezután pedig az egészségügy, az életfordulók, az öregség, traumatizáció és az idő fogalma került a kutatásainak középpontjába. 

1969-ben megjelent első könyve, 2009-ben pedig utolsó monográfiáját publikálta, mikor 81 éves volt. Legtöbb kötete és tanulmánya az adott terület szakirodalmává vált. Emellett pedig rengeteg magyar egyetemen vendégoktatóként tanított. 

Losonczi, Ágnes, LosoncziÁgnes,
Fotó: MTI/Bruzák Noémi / MTI/Bruzák Noémi

Kivételes intellektusa, embersége és derűt sugárzó személyisége a magyar tudományos élet kivételes alakjává avatta

– olvasható a közleményben.

1993-1998 között Losonczi Ágnes a Magyar Mozgókép Alapítvány dokumentumfilmes szakkuratóriumának elnöke volt. Eközben a Szociológia és a Replika című folyóiratok szerkesztésében is részt vett. 

Fontosabb művei közé tartozik A zene életének szociológiája (1969), Ártó-védő társadalom (1989), Sorsba fordult történelem (2005) és Az ember ideje (2009) című kötetei.

Munkáját 1999-ben Balázs Béla-díjjal, 2004-ben Akadémiai Díjjal, 2006-ban Nemes Nagy Ágnes-esszédíjjal ismerték el. 2007-ben megkapta A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést és Prima díjat is átvehette. 

2017-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki, „ a magyar szociológia egyik legnagyobb hatású tudósaként végzett jelentős zeneszociológiai kutatásai mellett újító szellemű, elsősorban a társadalmi fordulatok egyénre gyakorolt hatásával, illetve a traumatikus életszakaszok megélésének témájával kapcsolatos nagy jelentőségű tudományos életműve elismeréseként”

Két évvel ezután, 2019-ben Hazám díjat kapott.-írja a Magyar Nemzet

Losonczi Ágnes temetését később, szűk családi körben tartják.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!