Óbudai korrupciós botrány: mindent bevallott az egykori bűntárs

Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzet birtokában lévő nyomozati iratokból kiderült, hogy egy önmagát és több, III. kerületi politikust feldobó titokzatos bűntárs feljelentése nagy lendületet adott a nyomozóknak, akik az óbudai korrupciós botrányban nyomoznak. Ráadásul a férfi terhelő bizonyítékokat adott át az ügyészeknek. Videó– és hangfelvételek formájában. Ennek meg is lett hamar a következménye, hiszen az egész ügy magával vitte Kiss László Dk-s polgármestert és szocialista helyettesét is. A Magyar Nemzet egy cikksorozatban készül feltárni a korrupciós botrány részleteit.
Vágólapra másolva!

Augusztus 14-én, a kora reggeli órákban a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) munkatársai és más szervek lecsaptak Óbuda-Békásmegyer önkormányzatára. A nyomozók által szervezett, több helyszínt érintő, összehangolt akcióban közel ötvenen vettek részt, köztük a Nemzeti Védelmi Szolgálat és több rendőr is. 

Azonban nem ez volt az első, mikor az önkormányzatnál megjelentek a hatóság emberei, ugyanis már korábban, márciusban és júniusban is tartottak ott kutatást. 

Az augusztusi akcióban nemcsak iratokat foglaltak le a nyomozók, hanem otthonából elvitték, Kiss Lászlót, Óbuda Dk-s polgármesterét, akit azóta bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítottak meg, ugyanúgy, mint néhány hónappal ezelőtt a helyettesét, Czeglédy Gergő alpolgármestert. 

Mára mindketten letartóztatásban vannak, Kisst tizennyolcmilliós, Czeglédyt százmilliós korrupcióval gyanúsítják. 

Az alapos gyanú

A polgármesterrel őrizetbe vételének másnapján részletes közleményt adott ki az ügyészség. A közleményben olvasható, hogy Kiss, 2019-ben megállapodott egy ismerősével, hogy az érdekeltségébe tartozó cégek folyamatosan megbízást kapjanak az önkormányzattól. Ezekért cserébe pedig neki és az önkormányzatnál dolgozóknak pénzt kell visszafizetni. 

A KNYF szerint a vesztegetési pénz eredetének és céljának eltitkolása érdekében az önkormányzat fiktív, túlárazott szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott gazdasági társasággal.

Az ügyészség közleményében kiemelte, hogy a valóságban a színlelt vállalkozási szerződésekben írt szolgáltatást, nem a szerződő cégek, hanem más gazdasági társaságok teljesítették, ráadásul jóval alacsonyabb áron. Az is előfordult, hogy a vállalt munkát az önkormányzat alkalmazottai végezték el. 

Ezért a KNYF a vesztegetés mellett pénzmosással és közbeszerzési eljárás befolyásolásával is gyanúsítja Kisst László polgármestert. 

Mindezek ellenére azonban az alpolgármester és Kiss László is abszurdnak tartja a gyanúsítást, és a mai napig azt állítják, hogy ők ártatlanok. 

Az igazság vélhetően akkor fog kiderülni, mikor a bíróság ítéletet hoz, ezért mindaddig az ártatlanság vélelme őket és az ügy többi szereplőjét is megilleti, hiszen az eljárás még csak nyomozati szakban van. 

Persze kérdés, hogy a két politikust mennyire érte váratlanul az ellenük indított nyomozás, hiszen már évekkel ezelőtt konkrét információk jelentek meg a sajtóban, hogy korrupciógyanús ügyletek történhettek a III. kerületben.

kisslászló, óbuda, dk
Kiss László DK-s polgármester
Fotó: óbudaihírek.com

Minden Anonymous információival kezdődött

2021 őszén tett ki egy videót Anonymus az ügyről, amelyben különböző leleplező anyagokat tett közzé. Ezekből kiderült, hogy segítették a hatóságok munkáját. Az álarcos alak szerint a korrupciós botrány egyik szereplője az a P. Gábor, akiről tudható, hogy 2020-ig a Vagyongazdálkodási és Városüzemeltetési Iroda vezetője volt a kispesti önkormányzatnál, ám szerepe jóval túlmutatott ezen, hiszen: 

A felvételeken P. Gábort pedig úgy emlegették, hogy mindent el tud intézni az önkormányzatnál. 

P. tulajdonképpen az MSZP-s Gajda Péter jobbkeze, bizalmasa volt, egy ideig a polgármester kabinetfőnökeként is dolgozott. P. Gábor az a tizenhat érintett között van, akiket a polgármesteren és az alpolgármesteren kívül meggyanúsítottak, ahogy eljárás alá vonták Kiss kampányfőnökét, K. Dánielt, egy bizonyos ügyvédet, F. Lászlót, illetve ismerősét, D. Róbert is. Az utóbbi személyek pedig a baloldal háttéremberének ismerősei. 

Alku a polgármester fejéért

A közös, a 2019-es önkormányzati választás után pár nappal létrehozott cégük számos, sokmilliós megbízást kapott a III. kerületi önkormányzattól, ezek pedig mos a hatósági vizsgálat tárgyát képezik. Az sem mellékes, hogy F. Lászlónak pár éve közös vállalkozása volt Kiss László polgármester feleségével. Azaz a Kiss László polgármester vezette óbudai önkormányzat többmilliós önkormányzati megbízásokkal halmozta el a polgármester feleségének akkori üzlettársát, aki a nemrég kirobbant korrupciós botrány egyik szereplője. 

D. Róbert és F. László már nincsenek letartóztatva, ugyanis a két férfi beszélni kezdett, ezért szabadon engedték őket. 

Ez azonban a hatóságok nem erősítették meg. Kiss ügyvédje, Zamecsnik Péter a Hír TV-ben elmondta, hogy a polgármester egyik fontos munkatársa tett terhelő vallomást Kiss Lászlóra és kötött egyezséget az ügyészséggel. Ennek értelmében a férfinek csak 14 hónapot kell fogházban töltenie.
P. Gábor viszont még mindig börtönben, ő a két politikushoz hasonlóan szintén ártatlannak vallja magát.

Hatmillió a fontos embernek

Anonymous bemutatta azt a rejtett kamerás felvételt P. Gáborral kapcsolatban, amin vélhetően korrupciós pénzeket számol egy autóban. A felvételek alapján P. és egy akkor még beazonosíthatatlan személy ad, illetve vesz át több mint négymillió forintot. A rejtett kamerával készített felvételen jól látható, ahogy a pénzkötegeket rakosgatják egy papírzacskóba. A beszélgetésből egyértelműen kiderül, hogy további összegek várhatók.

Ma átküldött egy hatmilliósat a… Csak vissza kell adnom a pénzt a fontos embernek

– hangzott el. Az álarcos alak tájékoztatása szerint a III. kerületi önkormányzat megbízásaiból visszaosztott pénzről volt szó. P. Gábor azóta is tagadja, hogy ő ült volna a kocsiban.

Saját magát is feljelentette a bűntárs

A kiszivárogtatott felvételek után több feljelentést is tettek, köztük Tényi István is a hatósághoz fordult. 2021 decemberében az ügyészség váratlan segítséget kapott: a birtokunkban lévő egyik nyomozati dokumentum szerint jelentkezett egy bennfentes, aki szintén feljelentést tett és önmagáról valamint az óbudai képviselő-testület tagjairól, emellett pedig más személyekről gazdasági és korrupciós bűncselekményekkel kapcsolatban közölt információkat.

A feljelentő az ügyészeknek elmondta, hogy jó viszonyban van P. Gáborral, aki több más önkormányzat mellett Óbudán is otthonosan mozog. A férfi rajta keresztül jó munkakapcsolatot alakított ki F. Lászlóval és D. Róberttel, tőlük megtudta, hogy Kiss és F. László együtt döntenek a beruházásokról.

Ők választják ki, hogy mely cégek nyerjék el az adott munkákat, az ehhez szükséges önkormányzati döntések Kiss László polgármester utasításai szerint zajlanak. A nyertes cégek a beruházásokat kisebb értékben vagy egyáltalán nem valósítják meg, amit fiktív szerződésekkel és számlákkal oldanak meg. Az így elért fekete jövedelemből visszaosztanak Kiss László polgármesternek, F. Lászlónak, önkormányzati képviselőknek, illetőleg a cégek vezetőinek

– állította a férfi, aki hozzátette, ő maga 2021 januárjától vett részt a fekete jövedelmek visszaosztásában. 

Ez úgy történt, hogy a férfi a kiválasztott cégek képviselőitől egy- és húszmillió közötti összegeket vett át, és az összegek egy-két százalékát tehette zsebre. Állítása szerint rengetegszer történt pénzátadás.

 A polgármester és barátai együtt sikkasztották az önkormányzat pénzét

A feljelentő arról is beszélt, hogy legtöbbször az F. Lászlóhoz tartozó cégek kapták a megbízásokat:

Az önkormányzat által F. László cégeinek adott megbízások rendre úgy teljesülnek, hogy az önkormányzat által a saját költségvetéséből rendelkezésre bocsátott pénz rendszeresen visszaosztásra kerül nagyobb részben F. László, kisebb részben D. Róbert részére. Összefoglalva: F. László, D. Róbert és a polgármester az önkormányzat költségvetéséből származó pénzösszegeket sikkasztják el

– ecsetelte a nyomozó ügyészeknek a kipakoló bűntárs, aki hozzátette, a polgármester részét F. Lászlónak kellett adni, így feltételezhetően azt ő továbbította Kiss Lászlónak.

A dokumentumokból kiderül, hogy a férfi átnyújtott egy pendrive-ot is kihallgatóinak, amin terhelő bizonyítékok vannak a korrupciós hálózat szereplőire nézve. „Az adathordozón találhatók videó- és hangfájlok is. Ezeket a videókat és hangfelvételeket én készítettem titokban. Elmondom, hogy amit most előadtam, arról eddig senkinek sem beszéltem"

– tette hozzá a feljelentő.

Végül érdemes áttekinteni, hogy a Magyar Nemzet cikksorozatának első részéből, milyen lényeges információk derültek ki. 

– Az óbudai korrupciós botrányról Anonymous három évvel ezelőtt kiszivárogtatott információi alapján szerzett tudomást a közvélemény, többek között nyilvánosságra került egy olyan felvétel, amin az ügy szereplői korrupciós pénzt számolnak.

– Az álarcos alak beszélt a baloldal fontos háttéremberéről, valamint egy olyan ügyvédről is, aki jó kapcsolatokat ápol Kiss László óbudai polgármesterrel, akinek felesége egy darabig üzlettársa is volt a jogásznak.

– 2021 decemberében egy titokzatos bűntárs jelentkezett a nyomozó hatóságnál, aki nagy lendületet adott az eljárásnak, hiszen feltárta a III. kerületi korrupciós hálózatot,és annak szereplőit.

– Azonban a férfi önmagára is terhelő vallomást tett, valamint elárulta, hogy tudomása szerint Kiss Lászlónak is visszaosztanak a fiktív és túlárazott megrendelések után.

– A bűntárs kép- és hangfelvételeket is átadott az ügyészségnek, amivel alá kívánta támasztani az általa elmondottakat.

– Az eljárásnak jelenleg tizenhat gyanúsítottja van, köztük Kiss László óbudai polgármester és Czeglédy Gergő alpolgármester. Mindkettőjükre születtek a feljelentőn kívül is terhelő vallomások, Kisst ráadásul egy közeli bizalmasa dobhatta fel, aki egyezséget kötött az ügyészséggel.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!