Orbán Viktor: Én még abban a világban születtem, ahol úgy tudjuk, hogy az ember vagy férfi vagy nő - videó

Vágólapra másolva!
Győzni tudni kell, mert a győzelem egy tudás. Orbán Viktor kormányfő hétfőn nyilatkozik a párizsi olimpiáról.
Vágólapra másolva!

Hétfőn 19 órakor fog megjelenni az olimpiáról szóló interjúja Orbán Viktornak a miniszterelnök YouTube-csatornáján – tette közzé az előzetest a kormányfő. A videóban a miniszterelnök arról beszél, hogy győzni tudni kell, mert a győzelem egy tudás. Az olimpián női öttusában aranyérmes Gulyás Michelle-ről úgy fogalmazott: 

ez a kisasszony egy fantasztikus példát adott nekünk ebből.

Orbán Viktor: Ők arra büszkék, hogy olyanok, mint amit a megnyitón megmutattak

Szólt arról is, hogy mi is okoztunk meglepetést taekwondóban, amire talán csak kevesen számítottak, illetve kitért Milák Kristófra, akivel a napokban beszélgetett. 

A rendező franciákról azt mondta: ők arra büszkék, hogy olyanok, mint amit a megnyitón megmutattak.

Én még abban a világban születtem és Magyarország talán még abban a világban is van, ahol úgy tudjuk, hogy az ember vagy férfi vagy nő 

– fogalmazott.

Orbán Viktor a magyarországi olimpia momentumos megakadályozásáról is beszél az előzetesben: 

fájdalmas, keserédes félmondatban emlékezzünk meg arról, hogy ezt az olimpiát Budapesten kellett volna, hogy rendezzék.

– Nem szabad kisebb célt kitűzni, minthogy az első tízben legyünk – jelentette ki a miniszterelnök az olimpiai sportsikerekről az előzetes végén.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!