Mutatjuk, mikor ül össze a parlament

Vágólapra másolva!
Szeptember 30-án ülésezhet először az Országgyűlés az őszi ülésszakban.
Vágólapra másolva!

Várhatóan szeptember végén ül majd össze az Országgyűlés, ezzel pedig hivatalosan is kezdetét veszi az őszi politikai szezon. Az őszi ülésszak nyitónapja, a Magyar Nemzet információi szerint, szeptember 30-án lesz, amikor is Orbán Viktor miniszterelnök hagyományosan fel fog szólalni, és tájékoztatni fogja a képviselőket a kormányzati munkáról.

Ezt követően a frakcióvezetők reagálnak majd, amire a kormányfő viszonválaszban felel. A parlamenti nyitányhoz kapcsolódik az első azonnali kérdések órája is, amelyen Orbán Viktor szintén jelen lesz, és válaszol a képviselők kérdéseire.

Az ülésszak kezdete előtt a kormánypártok kihelyezett frakcióülést tartanak, ahol a miniszterelnök is felszólal. A legutóbbi ilyen tanácskozásra Balatonalmádiban került sor

Az őszi politikai idény egyik legfontosabb eseménye a kötcsei piknik, amelyet idén szeptember 7-én, szombaton rendeznek meg. 

A Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett eseményen Orbán Viktor zárt körben tart helyzetértékelést a jobboldali-konzervatív szellemi és gazdasági holdudvar meghívottjai előtt. A korábbi években, ezen a fórumon a miniszterelnök olyan fontos témákról beszélt, mint a brüsszeli politika megváltoztatása, az orosz–ukrán háború hatásai, illetve az Európai Unió jövője. 

Ezeket a törvényeket fogadhatják el

A ‘25-ös költségvetés novemberi benyújtása és decemberi elfogadása, postaügyek, tanulmányi szabadság, törvény Magyarország kiberbiztonságáról - ezt tartalmazza a Semjén Zsolt által Kövér Lászlónak megküldött 25 pontos őszi parlamenti kormányzati jogalkotási program.  Már szeptemberben benyújtja Bóka János tárcája a “Törvényjavaslat az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzéséről szóló 2022. évi XXVII. törvény módosításáról” szóló indítványt - ez a Korrupcióellenes Munkacsoport javaslatai alapján szükséges módosításokat tartalmazza. A korrekciókat októberben már el is fogadja a tervek szerint az Országgyűlés. Azt, hogy a parlamenti aktus mennyiben könnyíti meg, hogy Brüsszel utalja a Magyarországnak járó uniós forrásokat, egyelőre nem tudni.

Lázár János építési és közlekedési miniszter a terv szerint “Törvényjavaslat a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény módosításáról” címmel terjeszt elő indítványt októberben, amiről decemberben szavaznak majd. A közepes terjedelmű szabályozás  “a személyszállítási szolgáltatások igénybevételének alapvető szabályait határozza meg”
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!