A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
14:00VízilabdaMagyarország-Ausztrália
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Franciaország
NyílNyíl

Videón, ahogy egy rendőrhajó a Tiszán nekimegy egy kompkötélnek

Vágólapra másolva!
Timár közelében ütközött neki egy rendőrségi hajó a Tiszán egy kifeszített kompkötélnek. Az ütközéstől a hajó a levegőbe emelkedett és megpördült, majd fedélzetével a vízfelszín felé csapódott be.
Vágólapra másolva!

Hatalmas sebességgel ment neki egy rendőrségi hajó egy kompkötelének, majd a tetejére borult. Egy videón jól látszik, ahogy a nagyerejű ütközéstől a hajó a levegőben átpördül, majd a vízbe csapódik.

A Tények az esetről azt írja, hogy a rendőrségi hajó nagy sebességgel haladva érte el a kifeszített kötelet. A kötél a vízi járművel visszarántotta, aminek következtében a hajó a tetejére borulva érkezett vissza a vízbe. Az eset Timár közelében történt.

A megdöbbentő balesetről a Tényeknek a kompkezelő nyilatkozott:

Próbáltam jelezni neki, hogy lassítson, de úgy látszik, hogy figyelmen kívül hagyott, vagy nem vett észre, vagy valami. És megtörtént a probléma

– foglalta össze az eseményeket Varga Zoltán kompkezelő.

Az értesülések szerint a baleset előtt nem sokkal arra haladt egy másik, kisebb hajó is. Annak magyarázata, hogy annak áthaladásából nem történt történt baleset, az, hogy az előzőleg áthaladó hajó jóval kisebb volt, mint a rendőrség által használt jármű.

A rendelkezésre álló információk szerint a rendőrségi hajó szolgálati feladat ellátására tartott: a Tisza átúszásának biztosítására haladtak vele, de nem ért oda a rendezvényre, mivel a szabályosan kifeszített kompkötélnek ütközött. 

A rendőrségi hajó fedélzetén csak a kapitány tartózkodott, aki az információk szerint nem sérült meg.

"Nagy kő esett le a szívemről, amikor láttam, hogy felbukkant a vízen, és akkor kérdeztem, hogy egyedül volt? És mondta, hogy egyedül van. Mondom hál' Istennek"

– tette hozzá a kompkezelő.

A döbbenetes és szerencsésen végződő baleset nagy figyelmet keltett a közösségi felületeken, különösen, hogy a közösségi médiában megjelentek olyan videók, melyeken látható a hajó kötéllel való ütközése is. A Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület - KVP közösségi oldalán nemrég osztották meg az oldal adminisztrátorai azt a biztonsági kamera készítette felvételt, melyen a hajó érkezésétől kezdve a baleset megtörténtéig és a rendőrségi jármű átpördülést követő vízbe csapódásáig látható a baleset:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!