Csaló, agresszív taxisokat fogtak el a rendőrök – videó

Vágólapra másolva!
A rendőrök korábban több tagját is elfogták annak a taxis bandának, akik több, frekventált drosztot is kisajátítottak a fővárosban, a többi taxist pedig fenyegetéssel üldözték el onnan. Ezek után tovább nyomoztak, és a NAV segítségével több taxist is elfogtak, akik nem adóztak rendesen, átverték a turistákat, de olyanok is voltak, akiknél kábítószert találtak.
Vágólapra másolva!

A rendőrök korábban három taxis ellen indítottak eljárást zsarolás miatt. A gyanú szerint a taxisok tavaly júniustól kezdve több budapesti kerületben, a budai Várban, a Váci utcában, a Vásárcsarnok, valamint a Hősök tere és a Széchenyi fürdő közelében lévő taxidrosztoknál

 védelmi pénzt szedtek a kollégáiktól, és a frekventált helyeken csak azok a taxisok dolgozhattak, akik fizettek nekik.

 A többieket megfenyegették és elüldözték. A banda vezetője a 48 éves B. Tibor volt, akit tavaly novemberben 2 év fegyházbüntetésre ítélet a bíróság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt. 

Miután elfogták a három zsarolót, tovább folytatták a nyomozást a velük kapcsolatban álló taxisokkal szemben. 

Felmerült annak a gyanúja, hogy a társaság napi több százezer forintos bevételüknek csak egy része után adóznak, valamint hogy a külföldi turistákat átverik, a tarifa többszörösét számolják fel nekik.

 A csalások miatt a rendőrök a NAV-val együtt nyomoztak. 

Fotó: Police.hu 

Augusztus 27-én közel 100 rendőr és NAV-os csapott le öt helyszínen taxisokra. Az akciókban hat taxit, terminálokat, laptopokat, telefonokat és tableteket foglaltak le. A helyszíneken összesen 8 835 500 forintot, 9737 dollárt és 10 350 eurót találtak és foglaltak le. A rendőrök két taxisnál kábítószergyanús anyagot is találtak. Velük szemben kábítószer birtoklása miatt indult eljárás. 

A csalási ügyben egy férfit gyanúsítottként, hármat pedig tanúként hallgattak ki a rendőrök - írja a Police.hu

Júliusban megírtuk, hogy veréssel fenyegetve próbált elüldözni egy taxist Budapest belvárosában két kigyúrt verőember. A taxis, egy taxisoknak fenntartott, úgynevezett droszton várta az utasát. Ott, ahová bármelyik taxis állhat. Legalábbis elvileg. Az alvilági módszereket alkalmazó banda szerint azonban ez nem így van. Ott szerintük csak az várhat, illetve vehet fel utast, akiknek ők megengedik. Az esetről készült videót itt nézheti meg. 

Ide kattintva pedig arról nézhat meg egy videót, ahogy taxisok fenyegetőztek egymással egy parkolóhely miatt Budapesten. A független taxisok nem nézték jó szemmel a megszokott helyükön megjelenő konkurenciát.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!