A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
3
Bronzérem
2

Újabb esélyt kaphat a felépülésre a balerina, aki két évvel ezelőtt súlyosan megsérült egy házomlásban

Vágólapra másolva!
Két év telt el azóta, hogy Tóth Nikolett táncművész balesetet szenvedett.
Vágólapra másolva!

Az Operettszínház balerinája két évvel ezelőtt egy házomlás során sérült meg súlyosan, és kerekesszékbe kényszerült.  A korábbi szinkronúszó azóta már kilenc műtéten is átesett, de nem adja fel a harcot, és bármit megtesz azért, hogy újra talpra álljon. Ehhez nyújt segítséget az a jótékonysági gálaest, melynek bevételét a művész felépülését szolgáló kezelésekre ajánlják fel.

2024. szeptember 9-én ’Együtt egy lépésért’ címmel kerül megrendezésre a Tóth Nikolett Alapítvány jótékonysági gálaestje, a RaM-ArT Színházban, mely előadás célja Nikolett rehabilitációjának támogatása 

- írta meg a szinhazonline.hu. Az esten Nikolett pályatársai, vagyis kiváló művészek produkcióit sorakoztatják fel, így egy színes és izgalmas műsort ígérnek az érdeklődőknek.

A fellépők között szerepelnek a legismertebb hazai társulatok és művészek közül, többek között a Budapesti Operettszínház, a Duna Művészegyüttes, a Magyar Állami Népi Együttes, a Magyar Táncművészeti Egyetem frissen végzett hallgatói, a Miskolci Balett, a Re-Production Dance Company, a Székesfehérvári Balett Színház, a Tellabor, valamint Békefi Viktória, Dolhai Attila, Feng Ya Ou, Fischl Mónika, Füredi Nikolett, Laki Péter, Peller Anna, Peller Károly, Serbán Attila, Szendi Szilvi, illetve Szulák Andrea.

Az előadás teljes bevételét Niki támogatására fordítják, hogy megkaphassa a szükséges kezeléseket és terápiákat. A fellépők, a közreműködők és a nézők összefogása erőt adhat Nikinek ezen a rögös úton, melyről a gálaest mottója is szól: „Tegyünk-és legyünk EGYÜTT EGY LÉPÉSÉRT!”

A táncművész az öt éve működő STEPS robotikus rehabilitációs központban küzd azért, hogy mihamarabb meggyógyuljon.

Nincs az országban még egy olyan intézet, amelyben ilyen sokféle robotterápiás eszköz állna rendelkezésre a gyógyításhoz. Az itteni szakemberek a páciensek egyéni igényeihez igazítják a terápiás tervet. Én például a találkozásunk napján a kézgyakorlatokat követően egy robot segítségével lépkedtem. Utóbbival az a cél, hogy felidézzük és újra megtanítsuk az idegrendszernek az eredeti mozgást, azaz a járást 

- mondta nemrégiben az Operettszínház balettművésze a Nemzeti Sportnak adott interjújában.

Tóth Nikolett azt is elmondta, hogy azóta rendszeresen jár pszichológushoz terápiára, ami segít neki feldolgozni a történteket és megbirkózni azzal az újfajta életvitellel, ami most a mindennapjait jellemzi.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!