Varga-Bajusz Veronika: A modellváltás versenyképességi fordulatot jelent az egyetemek számára

Varga-Bajusz,Veronika
Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára
Fotó: MTI/Lakatos Péter
Vágólapra másolva!
A modellváltás versenyképességi fordulatot jelent az egyetemek számára - jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára szombaton Tihanyban, a Tranzit fesztiválon.
Vágólapra másolva!

Varga-Bajusz Veronika az egyetemek modellváltásával kapcsolatban elmondta, jelentős változás, hogy az intézmények államháztartási akadályokkal nem szembesülnek, magánjogi szerződéses alapokra helyezték forrásokhoz jutásukat, ami egyben teljesítményfinanszírozást is jelent - írja az MTI.

Fontosnak nevezte, hogy 

ezek az egyetemek a hallgatóknak jobb szolgáltatásokat tudnak nyújtani, a vidéki egyetemek esetében pedig a gazdasági szereplőkkel kötött megállapodásaik révén térségük fejlődésének motorjai lehetnek,

miközben a hallgatókat a gyors munkához jutásban is segítik. Az államtitkár arról is beszélt, hogy az elmúlt időszakban jelentősen javult az intézmények nemzetközi szerepvállalása, a hátrányos helyzetű térségekben élők felvétele 50 százalékkal nőtt, a tudományos teljesítményük 30 százalékkal erősödött, és nem mellékesen a munkaerőpiac számára jól képzett szakembereket biztosítanak.

Hozzátette: a nemzetközi egyetemi rangsorokban is látható előrelépés, ma már 

12 magyar egyetem van a világ top 5 százalékában, de a cél 2030-ra az, hogy legyen egy intézmény a világ top 100-ában, három pedig az európai rangsor első 100 helyezettje között.

Varga-Bajusz Veronika kiemelte, hogy ezek jórészt az egyetemek modellváltását követően megnövekedett rugalmasságuk miatt alakultak így. Megjegyezte, hogy a modellváltást egyetlen esetben sem az addigi fenntartó, az állam kezdeményezte, hanem minden esetben az intézmények szorgalmazták azt.

Charaf Hassan, a Budapesti Műszaki Egyetem rektora az egyik gólyatáboruk kapcsán felröppent hírekre reagálva közölte: évente nyolc gólyatábort szerveznek, egyetlen baleset sem történt az elmúlt 10 évben, illetve hivatalos panasz nem érkezett sem az egyetem, sem a hallgatói önkormányzat felé. 

Jelezte, hogy az első munkanapon felállítottak egy munkacsoportot, amely kivizsgálja a felmerült eseteket, és minden gólya kapott levelet, de a visszajelzések között ezidáig nem volt egyetlen negatív sem. Megemlítette, hogy 

az egyetem házirendjét a 2014-es szomorú események után szigorították,

 annak felülvizsgálata az idő előrehaladtával indokolt lehet, ezt a hallgatói szervezetek bevonásával meg fogják kezdeni. Kijelentette: megalázás és ehhez hasonló egyéb cselekmények nem megengedhetők egyetlen táborban sem.

Varga-Bajusz,Veronika
Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára
Fotó: MTI/Lakatos Péter

Varga-Bajusz Veronika ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a gólyatáborokkal az államtitkárságnak is van feladata, de ezt párbeszédnek kell megelőznie. Hangsúlyozta, hogy az emberi méltóság megsértése nem fordulhat elő sehol sem, ezért az oktatási jogok biztosa vizsgálatot indított az ügyben, hogy a jövőben ilyen ne fordulhasson elő.

Charaf Hassan kitért a modellváltás kérdésére is, amely a BME esetében is napirenden van. Mint mondta, az intézményt az államháztartás "megfojtja", az állam nem jó házigazda, míg a modellváltás jó eszköz lehet a jelenlegi helyzetből való kilábalásra, ami nemcsak a pénzről szól, hanem rugalmasságról, gazdálkodásról és tudományos-szakmai kapcsolatokról is.

Jelezte, hogy nem a többi egyetemet szeretnék követni, 

sajátos BME-modellt próbálnak elindítani, mert a Horizont és Erasmus programokra is szükségük lenne.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!