Bakondi György: A kormány tárgyal Brüsszellel a határvédelmi kerítés költségeinek részbeni megtérítéséről

Vágólapra másolva!
A legutóbbi kormányülésen Bóka János európai uniós ügyekért felelős minisztert felhatalmazták, hogy kezdjen tárgyalásokat az Európai Unióval a határvédelmi kerítés költségeinek részbeni megtérítéséről - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szombaton az M1 Ma Este című műsorában.
Vágólapra másolva!

Bakondi György hozzátette, a kormány szeretné elérni, hogy az Európai Unió ne büntesse Magyarországot az illegális bevándorlók feltartóztatása miatt, illetve járuljon hozzá a 800 milliárd forintért kiépített műszaki akadályrendszer és a határőrizeti rendszer költségeihez.

A főtanácsadó emlékeztetett arra, hogy Görögország falat, Lengyelország, Lettország és Litvánia kerítésrendszert épített, Bulgária megerősítette a korábban kiépített biztonsági rendszerét. 

Az Európai Unió központi költségvetése valamilyen módon mindegyik létesítmény finanszírozásában részt vett. Elmondta, Németország arra készül, hogy a teljes határán visszaállítsa az ellenőrzéseket az illegális bevándorlás visszaszorítása érdekében. Ez egy, a demokratikus választások eredményeképpen kikényszerített lépés - tette hozzá. Úgy vélte, a legutóbbi két tartományban zajló választásokon a kormánypártok súlyos veresége megmutatta, hogy a lakosságnak nem tetszik a jelenlegi migrációs politika. 

Úgy áll a helyzet, hogy Európa-szerte egyre több országban fogalmazódik meg az, amit mi 2015 óta mondunk, hogy az Európai Unió külső határait szilárdan őrizni kell és csak azok léphessenek be, akiknek már megvan a politikai menekült státuszuk”

- jelentette ki Bakondi György. A belbiztonsági főtanácsadó az Európai Unió menekültekkel kapcsolatos gyakorlatában súlyos problémának nevezte, hogy a menekültstátuszt megkapók nem akarnak beilleszkedni az őket befogadó társadalomba, illetve a kiutasított migránsok eltűnnek a hatóságok elől.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!