Ez okozhatta a tüzet a miskolci Barlangfürdőben

a Miskolctapolcai Barlangfürdő tetőszerkezete kapott lángra, a tűz innen terjedt tovább
a Miskolctapolcai Barlangfürdő tetőszerkezete kapott lángra, a tűz innen terjedt tovább
Fotó: Vajda János / Észak-Magyarország
Vágólapra másolva!
Szombaton délelőtt megkezdődött a károk felmérése a miskolci Barlangrürdőben, a rendőrök pedig részletes vizsgálatokba kezdtek a tűz okának megállapítása érdekében
Vágólapra másolva!

Ahogyan az Origo is megírta, szeptember 6-án éjjel kigyulladt a miskolci Barlangfürdő épülete. A szemtanúk elmondása szerint a lángolók elképesztő erővel lobogtak, szinte nappali világítás volt az épület közelében. Először a tetőszerkezet borult lángokba, majd a tűz villámgyorsan szétterjedt az egész épületben.

A szakértők azonnal megkezdték a vizsgálatokat, 

szeptember 7-én kora délután érkezett az első hír, mely szerint a tüzet elektromos zárlat okozta,

 ami azért érdekes, mert három héttel korábban vizsgálták át a fürdő elektromos hálózatát, melynek során Németh Judit ügyvezető elmondása szerint mindent rendben találtak. Hozzátette ugyan, hogy a hivatalos dokumentációt még nem látták.

a Miskolctapolcai Barlangfürdő tetőszerkezete kapott lángra, a tűz innen terjedt tovább
a Miskolctapolcai Barlangfürdő tetőszerkezete kapott lángra, a tűz innen terjedt tovább
Fotó: Vajda János / Észak-Magyarország

A vizsgálatokat és kárfelmérést követően a következő lépés az állagmegóvás volt, mivel az épület jeletős  része fölött nincs tető, ezért egy ideiglenes fedést kell kialakítani, közben pedig megtervezni a teljes helyreállítás menetét.  

Az épület rendelkezik biztosítással, de a kártérítés összege valószínűleg nem lesz alég a teljes felújításra, így további forrásokat kell  előteremteni.

A tűz feltehetően a mészkőbe vájt barlangrendszert is megrongálta, ezért a szikla állapota is vizsgálatokra vár. A medencében lévő víz tetejét vastagon borítja az égés során keletkezett pernye, ami miatt alapos takarítási munkákra is szükség lesz.

Felvetődött az kérdés, hogy lehetséges lenne-e megnyitni a fürdő épségben maradt részeit, azaz  külső medencéket, szaunaparkot, a barlang azon termeit, melyeket a tűz nem érintett. Németh Judit azonban elmondta, hogy 

a működtetés komplex, összefüggő rendszer, így nincs lehetőség a részleges nyitvatartásra.

A Miskolci Fürdők Kft. a vendégeket azzal kárpótolta, hogy a Barlangfürdőbe megváltott jegyeket a négy évszakos Ellipsum Élményfürdőben használhatják fel.

tűz,Miskolctapolca,Barlangfürdő
Fotó: Videa

Fontos kérdés emellett az épület dolgozóinak sorsa hiszen a Barlangfürdő bezárása miatt egy darabig elveszítik munkájukat. A Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője elmondta, hogy 

a fürdő alkalmazottait a város más fürdőibe csoportosítják át a vizsgálatok idejére, így nem maradnak munka nélkül, és a megélhetésük sem kerül veszélybe. 

A Barlangfürdő egyik gyógyászati részlegének tetőszerkezete gyulladt ki záróra után, ahogy az Rinyu Zsuzsanna, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi főigazgatóság szóvivőjének Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei hírportálnak adott interjújából kiderült. A Katasztrófavédelem munkatársai hajnalig harcoltak a lángokkal, ami nem terjedt tovább a lakóépületekre. A tűzben pedig nem sérült meg senki. A Miskolci Barlangfürdő közleményben tudatta: bizonytalan ideig zárva tartanak, mivel az épület megsérült. Azt, hogy pontosan mi okozta a tüzet, a szakértői vizsgálatok fogják kideríteni.

Forrás: Boom

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!