Fontos bejelentés érkezett a lakossági távhődíjakról

Vágólapra másolva!
Új rendelettervezetet készített a kormány, amely módosítja a távhőszolgáltatásra vonatkozó árakat és a mögötte lévő támogatási rendszert. Európában a magyarok jutnak a legolcsóbban az energiához.
Vágólapra másolva!

A távhődíjak októbertől tervezett csökkentése a lakossági felhasználókat nem érinti, az állami és önkormányzati intézmények számára jelenthet újabb könnyítést

– tisztázta az Energiaügyi Minisztérium, miután a sajtóban téves értelmezések jelentek meg. A kormány tavaly két alkalommal felezte meg az úgynevezett külön kezelt intézmények távhődíjait. Az érintett állami és önkormányzati költségvetési szervek ennek köszönhetően már most a 2022 év végi tételek negyedét fizetik. Az új gázévben ezek az intézmények ismét kiadásaik nagyarányú csökkentésére számíthatnak. 

A kormány a rezsicsökkentéssel Európa legalacsonyabb áram- és gázárait biztosítja a magyar családok számára 

– írta a Magyar Nemzet. A háztartások rezsivédett távhőárai nem változtak a háborús energiaválságban, és nem módosulnak október 1-jével sem. Az Energiaügyi Minisztérium ősszel pályázatokat indít a távhőszolgáltatás zöldítése, energiahatékonyságának javítása érdekében. A közel 95 milliárd forint összértékű beruházások a szolgáltatási színvonal emelésével segítik majd az otthonaikat távfűtéssel melegen tartó családokat – közölték.

Korábban arról is írtunk, hogy Czepek Gábor lett az Energiaügyi Minisztérium új miniszterhelyettese. Az új parlamenti államtitkár mostanáig a tárca közigazgatási államtitkára volt. Korábban arról is írtunk, hogy hétmilliárd forint többlettámogatást kapnak a távhőszolgáltatók.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!