Bulizókra támadtak a biztonsági őrök egy balatoni szórakozóhelyen

Vágólapra másolva!
Két fiatal egy balatoni szórakozóhelyen bulizott, mikor egyiküket valaki meglökte. A két férfi a verekedés elkerülése miatt elindult a kijárat felé, de útközben a biztonsági őrök közbe léptek és kivezették a két fiatalt, majd ok nélkül megverték őket.
Vágólapra másolva!

Egy Balaton parti szórakozóhelyen bulizott két fiatal férfi, mikor a hajnai órákban az egyiküket valaki táncolás közben meglökte. A férfi, hogy jelezze társának a történteket, erősen gesztikulálva kezdet el kiabálni.

A férfi társa el akarta kerülni, hogy barátja verekedésbe keveredjen, így jobbnak látta, ha mindketten kimennek a diszkóból. Mikor a kijárat felé indultak, akkor a biztonsági őrök közbe léptek és kikísérték a két fiatalt. Úgy, hogy azt a férfit, akit meglöktek, a karjánál fogva vezették ki, majd annak ellenére, hogy a férfi nem állt ellen, az egyik biztonsági őr nagy erővel többször arcon ütötte.

Eközben a biztonsági őr kollégája sem maradt tétlen. 

A férfi társát, aki csak távozni akart szórakozóhelyről, kifelé menet úgy megütötte a halántékánál, hogy az elvesztette az egyensúlyát és lefejelte a tetőszerkezet tartó korlátját.

Emiatt pedig nyolc napon belül gyógyuló sérülései lettek.

Az ügyészség a két biztonsági őrt garázdasággal és könnyű esti sértéssel vádolja, és pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egy kecskeméti testvérpár húgukkal, és a lány barátnőjével indultak el szórakozni egy ismert szegedi szórakozóhelyre szilveszterkor. A fiúk azonban már nem jutottak be este a Mars téri diszkóba, mert szóváltásba keveredtek a hely biztonsági személyzetével. A vitából verekedés lett, aminek végére a két fiatal tiszta vér lett, és a kiérkező rendőrök megbilincselve vitték őket a helyi kórházba.

A fiatalok családtagjai szerint az robbantotta ki a verekedést, hogy sorban állás közben a fiatalabb testvér "kollégának" nevezte az egyik kidobót, aki ezért kiszedte a sorból őt.

Később az idősebb testvérét is felpofozták, és miután telefonjával kamerára vette a verekedést, elvették tőle a telefonját, amit azóta sem kapott vissza. Mire az áldozatok húga és barátnője kiszaladt a szórakozóhelyről, addig már csak a saját vérében fekvő, testvérét találták meg négy rendőr társaságában. 

Azt is megírtuk, hogy egy társaság összeszólalkozott az egyik szórakozóhely dolgozóival, emiatt a Petőfi sétány biztonsági őrei bosszút akartak állni rajtuk. Megkeresték és megverték őket.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!