Ez történhetett a holtan megtalált Danival

Vágólapra másolva!
Hosszas keresés után megtalálták Bódog Dániel holttestét. Egy civil kereső elmondása szerint az eltűnt fiú felmászhatott egy villanyoszlopra és ez okozhatta a halálát.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo is több ízben beszámolt róla szeptember 6-án, rejtélyes módon eltűnt egy fiatal Kalocsa közelében. A 29 éves férfi rosszul lett a buszon, ezért leszállt arról. Édesanyjaa bejegyzését már több mint 30 ezren osztották meg és a rendőrség is felvette az eltűnt személyek listájára. Bódog Dánielt napokkal később is kereste a rendőrség.

Az országban rengetegen reménykedtek, hogy Dani életben van és időben megtalálják. Szeptember 17-én sikerült a férfi nyomára bukkanni, de sajnos már csak a holttestét találták meg.

Sajnos ma estére megbizonyosodhattunk róla, hogy Dani örökre itt hagyott minket! Baleset érhette. Kérem, hogy a találgatásokat kerüljük el ezután. Köszönjük a segítséget, a megosztásokat, a kereséseket...az együttérzést!

– írta a fiú édesanyja.

Áramütés végezhetett Danival?

Bár Dani édesanyja csak utalt arra, hogy fia baleset áldozata lett és egyelőre semmilyen hivatalos megerősítés nem érkezett, az egyik civil kereső a "Találjuk meg Bódog Danit" nevű Facebook-csoportban egy bejegyzés alatt kommentben hintette el, hogy mi is történhetett vele.

Elmondása szerint Dani egy villanyoszlopra mászhatott fel, ahol megrázta az áram. A férfi holttestét Dusnoktól 40 kilóméterre találták meg. Többen értetlenül állnak a rejtélyes eset előtt.

A Bors felkereste a Bács-Kiskun vármegyei Rendőr-főkapitányságot az esettel kapcsolatban:

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitánysághoz érkezett megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy az ügyben a Kalocsai Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított.

- tudatta a hatóság.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!