Csád fontos az EU-nak és több NATO-szövetségesnek is

Orbán Viktor fogadta Csád elnökét, OrbánViktor, 2024.09.09.
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Vágólapra másolva!
A Deutsche Welle a napokban arról cikkezett, az oroszok érdekeinek felel meg, hogy Magyarország "szorosabbra fűzte a viszonyát" Csáddal. A Tűzfalcsoport megcáfolta ezt az állítást.
Vágólapra másolva!

Vasárnap közzétett tweetjükben bemutatták, hogy szemben a nemzetközi médiában híresztelt állításokkal, az Európai Unió komoly erőket mozgósított annak érdekében, hogy rendezze a helyzetet az afrikai országban. 

Mint kiemelték, a 2000-es évek közepén engedélyezték az Európai Unió csádi és közép-afrikai köztársasági erői (EUFOR Chad and the Central African Republic, a franciák után EUFOR Tchad/RCA) elnevezésű missziót. Az uniós hadtest létszámát 4300 főre hirdették meg, ebből 3700 főt a műveleti területen helyeztek el, továbbá egy 600 fős stratégiai tartalékot állomásoztattak Európában.

A szervezetet azért hozták létre, hogy "lehetőségeik és működési területük keretein belül 

minden szükséges intézkedést megtegyenek Kelet-Csádban és a Közép-afrikai Köztársaság északkeleti részén" a polgári lakosság védelme, a humanitárius segélyek eljuttatásának megkönnyítése és az ENSZ személyi állományának biztonsága érdekében. 

"A humanitárius helyzet Kelet-Csádban és a Közép-afrikai Köztársaság északkeleti részén továbbra is súlyos, és továbbra is sürgős a széles körű nemzetközi támogatás szükségessége. A tervezett műveleti területen összesen mintegy 500 000 menekült és egyéb lakóhelyüket elhagyni kényszerült személy tartózkodik" - írták az EUFOR Chad kapcsán néhány éve a svéd hadsereg hivatalos oldalán. 

Orbán Viktor fogadta Csád elnökét, OrbánViktor, 2024.09.09.
Budapest, 2024. szeptember 9. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j) fogadja Mahamat Idriss Déby Itno csádi elnököt a Szent György téren 2024. szeptember 9-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Az The Institute of Studies on Conflicts and Humanitarian Action (IECAH) akkor feltette a kérdést, hogy “Helyénvaló-e az EU katonai művelete Csádban?” A kritikai megjegyzések ellenére a rangos szervezet arra jutott, hogy 

EUFOR csádi missziója pozitív hatással volt a biztonsági feltételek javulására számos civil számára.

A Tűzfalcsoport azt is felhozta a Deutsche Welle-cikk cáfolatára, hogy a közelmúltban Lengyelország és Csád külügyminiszterei, Radosław Sikorski és Mahamat Saleh Annadif röviden számba vették a kétoldalú kapcsolatokat is. Hangsúlyozva a lengyel kontinens részvételét az EUFOR csádi missziójában (2008-2009), és kifejezve érdeklődésüket a nemzetközi szervezeteken belüli párbeszéd iránt. A lengyel külügyminisztérium vezetője hangsúlyozta, hogy Lengyelország stabil és megbízható partnerként értékeli Csádot, különösen a Száhel-övezet nehéz nemzetközi környezetét tekintve.

Tavaly októberben pedig a Le Monde arról számolt be, hogy a “francia hadsereg Nigerből kiszorulva Csádba menekül, Párizs utolsó szövetségeséhez a Száhel-övezetben.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!