Ezekkel a kötcsei életképekkel indította el az őszi politikai szezont Orbán Viktor

Orbán Viktor sajtótájékoztatót tart a kötcsei találkozó előtt
Fotó: Facebook Orbán Viktor
Vágólapra másolva!
A miniszterelnök vasárnapi bejegyzésében a kötcsei piknikről osztott meg fotókat, amelyekből az is kiderült, mi lett a kormányfő karakteres zöld ingének a sorsa. A kormánypárt több évtizede a Somogy vármegyei községben Orbán Viktor miniszterelnök zárt körben tartott helyzetértékelésével indítja el az őszi politikai szezont.
Vágólapra másolva!

„Kötcsei piknik. Még az ing is megúszta!” – írta közösségi oldalán Orbán Viktor. A kormányfő oldalán több képet is közzétettek az eseményről, amely hosszú ideje a jobboldali értelmiség találkozóhelyének számít az őszi szezonkezdet előtt.  

Ahogy a Magyar Nemzet mai cikkében felidézi, a kormányfő a 2009-es kötcsei találkozón vázolta fel először centrális erőtér elképzelését. Ezzel szemben most egy teljesen új belpolitikai struktúra alakult ki, amelyet újra kell értelmezni. A kormányfő beszédében  a hazai pártpolitikai viszonyok mellett kitért arra is, hogy

Magyarországnak új gazdaságpolitikára van szüksége, amelynek lényege a gazdasági semlegesség.

Orbán Viktor ennek kapcsán aláhúzta, hogy „a mostani állapotunk jól mutatja”, hogy időben megéreztük, hogy a blokkosodás helyett inkább egy egységes világgazdaság minden fontos szereplőjével ápolt jó kapcsolat adhat megoldást a magyar gazdaságnak.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!