Egy férfi azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtja az ismerősét

A kép csak illusztráció
Fotó: Rendőrségiillusztráció
Vágólapra másolva!
Annyira megharagudott az egyik ismerősére egy 30-as éveiben járó férfi, hogy a rendőrséget is felhívta, és azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtja a barátját és annak a családját is, ha a hatóságok nem lépnek közbe.
Vágólapra másolva!

Június 2-án a délutáni órákban egy férfi Balassagyarmat melletti kistelepülésen vezette autóját, amikor összetalálkozott a vele rossz viszonyban lévő ismerősével. A két férfi között hamar szóváltás alakult ki, kölcsönösen szidalmazták egymást, majd egyikük megütötte ellenfelét. Erre a férfi annyira ideges és felhívta a 112-t (segélyhívó) központot, és közölte az operátorral, hogy ha a rendőrök nem csinálnak valamit, akkor felgyújtja a haragosát és annak családját is.

A fenyegetést a rendőrség komolyan vette, ezért a betelefonáló férfit előállították.

 

A kép csak illusztráció
Fotó: Rendőrségiillusztráció

Bárki aki a rendőrséget arra kényszeríti, hogy valamit tegyen, mert erőszakos bűncselekményt akar elkövetni, és megvalósítja a terrorcselekmény bűntettét. Ha ilyen cselekménnyel fenyegetőzik, a terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntettét követi el - közölte az ügyészség.

A Nógrád Vármegyei Főügyészség a férfivel szemben ezért terrorcselekmény elkövetésével való fenyegetés miatt emelt vádat. Abban az esetben, ha a férfi a bűncselekmény elkövetését az előkészítő ülésen a váddal egyezően beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség vele szemben két év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett mértékes indítványt - írják.

 Az ügyben a Balassagyarmati Törvényszék dönt.

Mint arról már korábban beszámoltunk, még 2022-ben életveszélyesen megfenyegette a rendőröket egy etesi férfi. A férfi részegen és bedrogozva összeveszett élettársával, majd kihívta a rendőröket, akikkel közölte, hogy ha nem viszik el a lakásból a nőt, beléjük vágja a baltát.

Mivel a nő jogszerűen élt ott, a rendőrök közölték a férfivel, hogy a lakásból nem távolíthatják el. Ekkor

a férfi baltával kezdte fenyegetni a rendőröket, majd felszólította őket arra, hogy lőjék le őt, mielőtt a baltát beléjük vágja.

A rendőrök ekkor a dühöngő férfit ártalmatlanná tették, megbilincselték és magukkal vitték.

A férfiról azt is megállapították, hogy

nemcsak ivott, hanem drogozott is, mielőtt az élettársára, illetve a rendőrökre támadt,

így ezért is felelnie kellett.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!