Gázpalackot robbantott élettársára egy zebegényi vasutas

Vágólapra másolva!
Gázrobbanáshoz riasztották a tűzoltókat és rendőröket 53 évvel ezelőtt Zebegénybe, miután sajátos módszerrel akart végezni az élettársával és saját magával is egy MÁV-dolgozó.
Vágólapra másolva!

A férfi a szoba közepere húzta a propán-butángáz palackot, bezárta az ajtót és az ablakokat, és ezt mondta a nőnek:

 

Sehova nem mész, itt döglessz meg velem együtt, mert mindkettőnket felrobbantom"

 

- idézte a szavait a Népszava 1970. augusztus 12-i száma.

A 141. számú őrház teteje a levegőbe repült, magasra csaptak a lángok.

A helyszíni szemle idején még füstölögtek az őrház romjai Forrás: Magyar Rendőr/Arcanum Digitális Tudománytár

Életveszélyes állapotban

A hatalmas robbanás megrázta a Duna-parti Zebegényt 1970 augusztusának elején. Emberek szaladtak a lángoló épülethez, ahová hamarosan megérkeztek a tűzoltók is. Oltás közben egy gázpalackot vittek ki a tűzből a szomszéd telkére. Egy férfi pont arrafelé autózott, és azonnal a házhoz hajtott. Ő „ültette be" a sérülteket a kocsijába, és meg sem állt velük a kórházig. A 20 éves N. Istvánné bőrfelületének 55 %-án megégett, és 36 éves B. József is életveszélyes állapotba került az égési sérülései miatt. Nem sokkal ezután szólalt meg a Pest megyei Rendőr-főkapitányság telefonja.

A gázrobbanás lakhatatlanná tette a házat Forrás:Magyar Rendőr/Arcanum Digitális Tudománytár

A felrobbant épülethez helyszíni szemlebizottság érkezett, amelynek tagja volt egy igazságügyi szakértő is, aki hamar megállapította, hogy gázrobbanás történt, de nem baleset. A szerkezet meleg volt, amikor kikerült a szabadba, a szelepet pedig zárva találta. Jelentéséből kiderült, hogy ha nyitva lett volna a szelep, „az erős gáz kifújásakor a palacknak le kellett volna fagynia, és ezt még a robbanáskor keletkezett hő sem lett volna képes felmelegíteni" – idézte a nem mindennapi esetet a Magyar Rendőr 1970. október 15-i száma.

 

A szelepnek semmi baja sem volt, vagyis hibátlanul működött,

a palackban pedig maradt még 7,6 kg gáz, vagyis a robbanást a maradék 3,4 kg gáz okozta, amit – akkor még nem tudták ki - valaki a levegőbe engedett.

Notórius gyújtogató

A két áldozat heteket töltött kórházban, amíg az orvosoknak köszönhetően végre kihallgatható állapotba került. A Vác-Szob vasútvonalon szolgáló MÁV-váltóőr egy év együttélés után már sokat veszekedett új élettársával. Egy héttel a robbanás előtt is kiabáltak egymással magányosan álló otthonukban. A nő azt mondta a nyomozóknak, a vasutas akkor egy pokrócot dobott a földre, amit benzinnel leöntött és meggyújtott. Neki sikerült eloltania a tüzet, de a robbanás napján tehetetlen volt. A szaklap szerint a „gyenge fizikumú" asszony a tragédia előtt csak sírt és sírt kétségbeesetten. Kiabált is, pedig tudta, hogy senki sem hallhatja meg, és kiszabadulni sem tudott, mert a férfi nem engedte meg. Így hát végighallgatta élettársa szidalmait és fenyegetőzését, és végignézte, hogy megpróbálja megölni mindkettejüket.

Nem az egész gáz robbant be, csak annyi, amennyit a váltóőr a helyiség levegőjébe engedett Forrás: Magyar Rendőr/Arcanum Digitális Tudománytár

 

Élettársam aznap délben magával hozta az előzőleg cserélt propán-butángáz palackot. Miután megérkezett, szemrehányást tettem neki, mert megtudtam, hogy rendszeresen találkozik egy nővel. Kijelentettem, hogy otthagyom és csomagolni kezdtem"

- tette hozzá az áldozat, aki a férfi gyilkosságra utaló szavaira is pontosan emlékezett, sőt, még arra is, hogy kinyitotta a szelepet, kiengedett egy kis gázt és elzárta. Aztán megint kinyitotta, megint szivárogtatott egy kicsit és megint elzárta. Végül elővett egy gyufát, és meggyújtotta, és ezzel a levegőbe küldte a házukat.

 

A férfi tagadta, hogy szándékosan idézte volna elő a robbanást.

 

A szakértői vizsgálat viszont a nőt igazolta, és az ő szavait erősítette az is, hogy párja többféleképpen adta elő a tragédia előtti perceket. Először megpróbálta arrafelé terelni a nyomozókat, hogy meghibásodott a szelep, aztán már azt mondta, hogy a nő gyújtotta meg a gyufát és robbantotta fel a házat. B. József ellen emberölési kísérlet miatt indult eljárás.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!