Gulyás Gergely bejelentette: A kormány jövőre munkáshitelt vezet be

A szilikózis egy gyógyíthatatlan tüdőbetegség ami a tüdők progresszív zsibbadását okozza, amit a frissen tört kovasav belélegzése idézi elő.Sok iparág dolgozója van kitéve a szilikózisnak, például a bányászok, a fazekasok, és cementtel dolgozó munkások, és mostanában a műkővel dolgozó munkások.
Fotó: Bill Oxford
Vágólapra másolva!
A kormány legkésőbb jövő év január 1-jétől munkáshitelt vezet be; a kedvezményes kölcsönt azok vehetik majd igénybe, akik már 17-18 éves koruktól dolgoznak, és nem jogosultak a diákhitelre - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.
Vágólapra másolva!

Gulyás Gergely tájékoztatása szerint a kormány tárgyalt a szakmunkáshitelről, és úgy döntött, hogy 

helyette egy olyan munkáshitelt szeretne bevezetni, ami nem csak a szakmunkások számára érhető el. 

A cél az, hogy egyszerűen, gyorsan juthassanak kedvezményes hitelhez azok, akik már 17-18 éves koruktól dolgoznak, és akiknek éppen ezért a diákhitel nem áll rendelkezésre - ismertette. Közölte: a hitel részleteit Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter fogja kidolgozni, és legkésőbb 2025. január elsejével ezt a kormány be fogja vezetni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!