Gyerekei szeme láttára ütötte-verte feleségét egy salgótarjáni férfi

Vágólapra másolva!
Egy házaspár kapcsolata az utóbbi években megromlott, ami miatt egyre többször vitatkoztak egymással. Egy idő után a férfi verni kezdte a feleségét, sokszor mindezt a gyerekeik előtt tette. De előfordult olyan is, hogy egy forró csésze kávéval öntötte le az asszonyt, amikor dühös lett rá.
Vágólapra másolva!

A házaspárnak két gyerek van, akik 2013-ban illetve 2020-ban születtek. A pár kapcsolata az évek során megromlott, és 2022-re a veszekedések tettlegességig fajultak, aminek a során a férj többször bántalmazta a feleségét a gyerekeik előtt. 

2022. április 25-én a férfi,

 miután a nő visszautasított a közeledését, egy fém játékautóval fejbe dobta a feleségét.

 Ezután a nő kezdeményezésére a Salgótarjáni Bíróság 60 napra távoltartást rendelt el a férjjel szemben. A férfi azonban sorozatosan megszegte távoltartást, ezért szabálysértési elzárást kapott. 

2022. május 10-én a férfi Salgótarjánban megkérte a feleségét, hogy vigye haza autóval. A nő ezt meg is tette, miután a nagyobb fiúk is kérlelni kezdte. A hazafelé vezető úton viszont a pár vitatkozni kezdett. 

bántalmazás, gyilkosság
A kép illuszráció!
Fotó: Shutterstock

A nő a sértegetések miatt félreállt az autóval, emiatt pedig a férje dühös lett és háromszor ököllel beleütött a kocsi szélvédőjébe, ami pókhálósra tört. Ezért a nő megkérte a férjét, hogy szálljon ki az autóból. Amikor a férfi ezt nem tette meg, akkor a nő tovább tűrte, hogy férje szidalmazza és megüti, mivel a gyerekük is az autóban utazott velük. 

A nő eközben megpróbálta felhívni a rendőrséget, de a férfi kikapta a kezéből a telefont és széttörte.

 Emiatt a nő hazamenekült, ahol a férfi egy csésze forró kávét öntött rá. Végül a bántalmazásnak az vetett véget, hogy a 9 éves kisfiú a közelben lakó rokonoktól segítséget kért. 

Az ügyészség a férfival szemben börtönbüntetést és közügyektől való eltiltást indítványozott. 

Ahogy azt korábban megírtuk, egy tűzoltóként dolgozó borsodi férfi  szó szerint terrorban tartotta volt feleségét, többször is rátámadt és megverte. Amikor a nő ezt megelégelte, és különköltözött tőle, SMS-ekben próbálta rávenni, hogy rendezzék a kapcsolatot, majd amikor az asszony hajthatatlan volt, a férfi zaklatta, veréssel fenyegette, sőt, személyesen is felkereste, megütötte, megrugdosta, lelökte a lépcsőn és azzal fenyegette, hogy leszúrja. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!