Honfoglalók ajándéka: ezért vagyunk ásványvíz-nagyhatalom

Vágólapra másolva!
Ezt is a honfoglalóknak köszönhetjük: felmérhetetlen nemzeti kincs van a föld alatt Magyarország területén. Nincs olyan ízlésbeli igény, amelyhez ne lehetne megfelelő ásványvizet találni a hazai felhozatalból.
Vágólapra másolva!

Ha sor kerülne Magyarország nemzeti italának megválasztására, sokféle innivaló versenghetne a címért, de egyiknek sem lenne akkora az esélye a győzelemre, mint az ásványvíznek. Merthogy semmi nem tartozik hozzá olyan szorosan az országhoz, a magyar földhöz, mint az a víz, ami egyedülálló természeti kincsként évszázadok vagy évezredek óta pihen a mélyben szennyeződéstől mentesen, és ami a maga jellegzetes, egyedülálló összetételben sehol máshol nem fordul elő, csak nálunk; egyedül itt hozható a felszínre, egyedül minket gazdagít beltartalmi értékeivel és élettani jellemzőivel.

GettyImages

Magyarország – minden túlzás nélkül – ásványvíz-nagyhatalom: nehéz lenne még egy olyan országot találni, ahol ilyen széles a választék, és ahol ilyen mélyen beépült a hagyományokba, a gasztrokultúrába és a mindennapokba az ásványvízfogyasztás. Ahogyan bárhol Európában, úgy természetesen idehaza is találkozhatnak a fogyasztók olyan palackozott vizekkel, amelyek ivóvíz tisztaságúak ugyan, de nem ásványvizek. Ahhoz, hogy tudatos vásárlóként tudjunk választani, fontos ismerni a szabályt: nem minden palackozott víz ásványvíz, ugyanakkor minden ásványvízre igaz, hogy védett vízadó rétegből származik, a kitermelése hatóságilag előírt és ellenőrzött szabályok szerint történik, az ásványianyag- és nyomelem-összetétele állandó és megfelel az emberi szervezet szükségleteinek. Vagyis amikor egy palackos víz címkéjén a „természetes ásványvíz” feliratot olvassunk, biztosak lehetünk benne, hogy olyan egyedi termékkel van dolgunk, amelynek pontosan ismerhető a származási helye, a beltartalma, és amelynek kimagasló kvalitásait egyszerre garantálják a természet törvényszerűségei, a jogszabályok és az állam intézményei. 

Hogy olyan kincs van a birtokunkban, amelyre joggal lehetünk büszkék, és amely nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő, azt nem csupán mi gondoljuk így – a magyar ásványvíz nem csak „Magyarországon világhírű” -: ásványvizeink az európai és a globális szakmai seregszemléken rendre remekül teljesítenek. Bizonyára sokan emlékeznek még rá például, hogy 2004-ben a Szentkirályit a világ legjobbjának választották szénsavmentes kategóriában – az elismerés ráirányította a reflektorfényt az ásványvizeinkre, és azóta alig akad olyan év, illetve rangos megméretés, ahonnan ne hoznánk el egy vagy több komoly trófeát. 

A magyar ásványvízkincs különlegességét az ország hidrogeológiai adottságai magyarázzák: részben a különösen változatos kőzetösszetétel, részben pedig az a tény, hogy a Kárpát-medence felszínének nagy részét az elmúlt földtörténeti korokban, jóval az ipari forradalom és a mesterséges szennyezőanyagok megjelenése előtt víz borította. Ez a természetes szűrőrétegeken át a mélybe jutott, nagy tisztaságú víz adja a magyar ásványvízvagyon gerincét évezredek óta. Nem véletlen, hogy már a rómaiak is rácsodálkoztak a magyarországi ásványvíz- és gyógyvíz kultúrára, mint ahogyan később a törököket is csodálattal töltötte el a természet adta vízválaszték. Valójában tehát honfoglaló elődeinknek köszönhetjük, hogy a sokszínű ásványvíz-kínálatból ma is szinte mindenfajta ízléshez, diétához, egészségügyi kockázathoz vagy tünethez könnyű megfelelőt választani, az emésztési zavaroktól a kalciumhiányig, a stressztől a koleszterinproblémákig: mivel jó helyen állapodtak meg, jó előre biztosították számunkra, hogy a jelen és a jövő valamennyi igénye biztosan kielégíthető legyen magyar ásványvízforrásból. 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!