Nincs vége az esőzéseknek; mutatjuk, mire készüljön a napokban

Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése.
Vágólapra másolva!

Szombat

Hazánk időjárását egy mediterrán ciklon határozza meg. Az ég erősen felhős vagy borult lesz. A reggeli órákban átmenetileg szünetelhet a csapadék, de 

késő délelőttől észak, északkelet felől újabb kiadós esőzés várható többfelé.

 A nappali hőmérséklet 10 és 16 fok között alakul. Az északnyugati szél megerősödik, helyenként viharos széllökések is előfordulhatnak.

Vasárnap

Erősen felhős vagy borult marad az ég, a nap folyamán kevés esély mutatkozik napsütésre. 

Az éjszaka folyamán és a délelőtti órákban országszerte kiadós esőre kell számítani. 

Délutántól azonban a csapadék intenzitása fokozatosan gyengül, és egyre kevesebb helyen várható eső. Az északnyugati szél különösen a Dunántúlon válik erőssé, sok helyen viharos széllökésekre lehet számítani. Az ország más területein előbb délkeleti, majd északkeleti irányból érkező szél fúj; itt is előfordulhatnak időnként erős lökések. A nappali maximumok általában 9 és 15 fok között várhatók.

Hétfő

A felhőzet szakadozottabb lesz, de összességében továbbra is borongós időre számíthatunk. A csapadék inkább a délutáni órákban fordulhat elő, szórványosan eső és zápor formájában. Az északnyugati, északi szél sok helyen megerősödik, helyenként viharos széllökések is kísérhetik. A nappali hőmérséklet 13 és 20 fok közé emelkedik, az enyhébb értékek délnyugaton, a hűvösebbek északon várhatók.

Kedd

Változóan felhős időre számíthatunk, több-kevesebb napsütéssel. Elszórtan előfordulhat eső vagy zápor, de a csapadék inkább szórványosan lesz jellemző. A hajnali órákban pára- és ködfoltok is kialakulhatnak, amelyek a reggeli órákra eloszlanak. Az északi, északkeleti irányból érkező szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérhetik. 

A hajnali hőmérséklet 6 és 12 fok között alakul, napközben azonban 16 és 22 fok közé melegszik fel a levegő.

Szerda

Változóan felhős időre van kilátás, helyenként hosszabb-rövidebb időszakokra kisüthet a nap. Szórványosan előfordulhat eső vagy záporeső. Hajnalban pára- és ködfoltok is megjelenhetnek. Délutánra 18 és 24 fok közé emelkedik a hőmérséklet.



 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!