Jakab Péter útjára lépett Magyar Péter

Vágólapra másolva!
Jakab Pétertől kölcsönzött demagógiával próbálkozik Magyar Péter, ahelyett, hogy az őt érintő számos kérdést tisztázná. A Tisza Párt elnöke a Jobbik bukott elnökéhez hasonlóan Lúdas Matyinak képzeli magát, aki majd legyőzi Döbrögit - írja a Magyar Nemzet. Nagy Ervin elemző szerint a hitelesség egyre inkább megkérdőjeleződik Magyar Péternél, de Jakab Péter politikai kudarca is intő jel lehetne számára.
Vágólapra másolva!

Túl sok jót nem sejtet Magyar Péterre nézve, hogy a Jobbik elnöki és frakcióvezetői székét többek közt a baloldali szövetségkötés és a dekonstruktív megszólalásai miatt elbukó Jakab Péter demagóg kommunikációs paneljeit vette elő - írja a Magyar Nemzet.

A Tisza Párt elnöke ugyanis ahelyett, hogy például magyarázatot adna arra, miért nem mond le mentelmi jogáról, amikor annak megszüntetését a kampányban ő maga szorgalmazta, Döbrögikről és Lúdas Matyikról beszél, pont ahogy azt Jakab is tette évekkel ezelőtt.

A demagógia Magyar Pétert is utolérte, a Tisza vezetője a közösségi oldalán azt írta a minap: „Miniszterelnök úr, a félrebeszélés ideje lejárt. A Döbrögiknek leáldozott. A magyar egy békés, türelmes nép, de mindennek van egy határa. Most a Lúdas Matyik kora jön. Tudja, miniszterelnök úr, háromszor veri vissza kenden…”. Arra, hogy mire lesz elég Magyarnak a Jakab-féle demagógia, Nagy Ervin elemző, filozófus azt mondta a lapnak:

Magyar Péter számára annyiban intő jel lehet Jakab Péter politikai kudarca, hogy a gátlástalan hangulatkeltés és baloldali demagógia nem vezet hosszú távú sikerre.

– Ott is látok tanulságos párhuzamot, hogy Jakab bukásához részben a magánéleti botrányok is hozzájárultak. A szavazók egy idő után feltesznek bizonyos kínos kérdéseket, mert a politikus hitelessége kulcskérdés. A hitelesség pedig egyre inkább megkérdőjeleződik Magyar Péter esetében. Elég csak arra gondolni, hogy a választási kampányában számtalanszor elmondta, hogy nem veszi fel az uniós mandátumot és eltörölné a mentelmi jogot, majd mégis beült a jól fizető Európai Parlamentbe, most meg az úgynevezett diszkóbotrány ügyében a mentelmi joga mögé bújik – fogalmazott Nagy Ervin.

Hozzátette, Magyar Péternek annyiból is érdemes elgondolkodnia Jakab Péter kudarcán, hogy éppen az ő esetében derült az ki világosan, hogy

a Facebookon való népszerűség nem feltétlenül vezet sikerhez, hogy a like-ok nem válthatók szavazatra.

Jakab posztja ugyanis – hasonlóan most Magyar Péter bejegyzéseihez – rekordokat döntött mind olvasottságban, mind pedig interakciókban.

– Azt is látni kell, hogy ez a sokszor szélsőséges és sértő hangnem Magyar Péter személyiségéből is ered. Ilyen ember, ilyen a stílusa, ilyen a karaktere. De az is igaz, hogy azért is próbál nagy csatazajt kelteni, mert el akarja terelni a figyelmet a mentelmi ügyéről, a Dunába dobott telefonról, családi VIP-ellátásról és egyéb kényes dolgokról.

Azt gondolja, hogy minél hangosabb és minél provokatívabb lesz, annál kevésbé figyel és foglalkozik majd a külföldről finanszírozott kormányellenes sajtó a botrányos ügyeivel

– mondta az elemző.

Ugyanakkor szerinte a baloldali demagógia két ok miatt is hibás koncepció. Egyrészről hosszú távon komolytalanná válik: valami hasonló történt Jakab Péterrel is, akinek örökzöld témáján, miszerint kezdeményezi a parlament feloszlatását, már csak mosolyognak az emberek. – Magyar Péter is könnyen komolytalanná válhat. A másik, hogy

ha elvonatkoztatunk az embertől és attól, hogy milyen gátlástalan akciókat szervez, akkor végül is azt halljuk tőle, amit Gyurcsány Ferenc is mondott az elmúlt tíz évben

– fogalmazott Nagy Ervin.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!