Katasztrófaturisták miatt adott ki figyelmeztetést a rendőrség

Vágólapra másolva!
Katasztrófaturisták lepték el az árvíz sújtotta helyeket, és akadályozzák a szakemberek és önkéntesek munkáját, ahelyett, hogy részt vennének a védekezésben.
Vágólapra másolva!

Míg a szakemberek és az önkéntesek megfeszítve dolgoznak a védekezésben, addig 

sokan a katsztrófaturizmusként élik meg a helyzetet és csak szelfiket készíteni és fotózkodni járnak az árvíz sújtotta helyekre. 

Az Országos Rendőr-főkapitányság arra kéri az embereket, hogy ha nem indokolt, ne akadályozzák jelenlétükkel az árvízi védekezésben dolgozókat, ugyanis 

ezzel nemcsak hátráltatják a munkát, hanem saját testi épségüket is veszélyeztethetik.

A vízügyi szakemberek szerint a töltések állapota napról napra változik a rájuk nehezedő víznyomástól, ezért tilos azokat megközelíteni, az áradó folyó ugyanis nagyon veszélyes és elsodorhat bárkit.

Szelfi készítés helyett inkább segítsék a védekezést! - kéri a rendőrség
Fotó: Police.hu

Nagy veszélyben vannak az erdei állatok is, akiknek az életterét elönti a víz, ezért menedéket próbálnak majd keresni. Túlélésükért az erdészek és a vadgazdálkodási szakemberek mindent megtesznek majd, de arra kérik a lakosságot is, hogy járuljanak ehhez hozzá, 

kerüljék az erdős területeket és gátakat, lehetőleg ne sétáltassák arra házi kedvenceiket. 

Továbbá felhívják rá a figyelmet, hogy a lezárt területeken ne parkoljanak, a vízzel elárasztott részeken ne is sétáljanak, mivel a víz alatt veszélyes tárgyak is lehetnek, akár egy elmozdult csatornafedél, valamint kerüljék a vízben álló fákat is, ugyanis a meglazult gyökerek miatt akár egy szellő is könnyen kidöntheti azokat.

Fotózkodás helyett inkább önkéntes munkájukkal segítsék a védekezést!

- áll a rendőrség közleményében.

LAB_5856
A Margit híd  lábánál elöntött rakpart. Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Harmadfokú készültség van érvényben az országban az árvíz miatt. Mindenki a gátakon védekezik, hatalmas az összefogás az országban, ahol az árvízi védekezésben a kézi munkaerő mellett már honvédségi helikoptereket is bevetnek. Az árhullám elérte Budapestet is. A rakpartot és a Margitszigetet már lezárták. 

Az áradásról látványos képek készültek, de az eseményeket percről percre is közvetítjük.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!