Kilövik a kaposvári aranysakált

Aranysakál
Aranysakál
Fotó: MATE
Vágólapra másolva!
Lakott területen belül bukkant fel Kaposváron egy aranysakál, az állat csapatba verődve rendkívül kártékony, ezért a jegyző engedélyt adott a kilövésére.
Vágólapra másolva!

Rendkívüli módon elszaporodtak az aranysakálok Somogyban, és a jelek szerint szokják a városi környezetet is; nemrég Kaposváron, belterületi utcákon láttak sakált - írta a Sonline.

Balogh Ákos, a Zselici Vadásztársaság elnöke a portálnak azt mondta, nem jellemző a sakálra, hogy bemerészkedne a városi környezetbe, de azt fontos tudni róla, hogy 

a legintelligensebb ragadozó, s egyúttal nagyon óvatos is. 

Életmódját tekintve többnyire napnyugta után mozog, falkában vadászik. 

Lanszki József, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet, Természetmegőrzési Tanszék professzora a jelenség kapcsán azt mondta, a faj képes kihasználni az urbánus környezet előnyeit, ezért Délkelet-Ázsiában több olyan város is ismert, ahol jellemző a sakálok jelenléte. Elsősorban azokon a területeken fordulhatnak elő, ahol parkok, nagyobb összefüggő növényzettel rendelkező részek vagy bolygatatlan, műveletlen kertek vannak. Ezeket búvóhelyként tudja használni – mondta az egyetemi tanár. 

Lanszki József kiemelte: 

a jövőben számítani kell arra, hogy a sakálok megjelenhetnek lakott területek közelében is, ám tartani nem kell tőlük.

Csillag Gábor, a város jegyzője megadta a kilövési engedélyt a Zselici Vadásztársaság számára, amely kijelölt vadásza szeptember 3. és december 31. között ejtheti el az állatot -írta a Sonline.

Nemrég Budapesten támadt kutyára egy aranysakál, arról pedig ebben a cikkünkben írtunk, hogyan szaporodtak el ezek az állatok Magyarországon.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!