Bármelyik pillanatban lecsaphat a pusztító vihar az országra

Vágólapra másolva!
Az eddigi forróság után esővel és viharokkal érkezett meg az ősz. A HungaroMet kiadta a riasztást, bármelyik pillanatban lecsaphat a pusztító vihar az országra. Több helyen is előfordulhatnak villámcsapások, felerősödhet a szél és akár jégeső is eshet.
Vágólapra másolva!

Korábban már beszámoltunk róla, hogy elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki zivatarok kialakulása miatt a HungaroMet. Már a műholdfelvételeken is látszik az ítéletidő, ami Magyarország időjárásába is beleszól. Az érintett területeken elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett megerősödhet a szél, és jégeső is előfordulhat. 

A riasztások által érintett területek:

  • Ma északnyugaton egy-egy 65-70 kilométer/órás körüli széllökés is várható.
  • Ma éjfélig a nyugati megyékben, holnap pedig már a Dunántúlon is több területen várható zivatar, villámlás és néhol jégeső is.
  • Pénteken az északkeleti területeken is nagy eső várható, de délnyugaton fokozatosan alábbhagy a csapadéktevékenység. 
  • Pénteken a keleti, északkeleti területeken fordulhat elő zivatar.

A cellákhoz alapvetően viharos széllökés, intenzív csapadékhullás, esetleg apróbb szemű jég társulhat.

Pénteken a hajnali óráktól kezdődően az északnyugati területeken, illetve a Bakonyban 60-80 kilométer/órás körüli széllökések várhatók északnyugati irányból.

A riasztások által érintett területeket, járásokat az alábbi hivatkozáson elérhető, folyamatosan frissülő térképen is nyomon követhetik.

vihar, villám,
Képünk illusztráció!
Fotó: Christoph Reichwein/dpa / AFP

Szombaton is nagyrészt erősen felhős idő várható

Nappal kisebb mennyiségű csapadék valószínű hazánk nagy részén, majd estétől ismét kiadós eső érkezik északnyugat, nyugat felől. A Dunántúlon az északnyugati, nyugati szél megerősödik, késő délutántól sokfelé viharossá fokozódik. Keleten csak időnként élénkül meg a délnyugati, déli szél. A minimum-hőmérséklet általában 5 és 11 fok között alakul. A maximum 10 és 17 fok között várható.

Vasárnap is borult lesz az ég

Éjjel és délelőtt kiadós eső várható hazánk nagy részén, délutántól csökken a csapadék intenzitása és területi kiterjedése. Az északnyugati szél a Dunántúlon sokfelé viharossá fokozódik, máshol a délkeleti, majd északkeleti szelet kísérik időnként erős lökések. A minimum-hőmérséklet általában 6 és 11 fok között alakul. A csúcsérték jellemzően 11 és 16, északkeleten 17 és 19 fok között várható.

Az időjárási térképeken láthatjuk, hogy miként fejlődik ki Genovai-öböl feletti középponttal az a mediterrán ciklon, amelyet az olasz meteorológusok a Boris névre kereszteltek. Ez a ciklon jelentősen beleszól hazánk időjárásába is. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!