Hormonális oka is lehet, ha a szülőt megviseli a leválási folyamat

Az óvoda, vagy az iskolakezdés nem csak a gyerekeket, hanem a szülőket is megviselheti, ugyanis ez egy nagy változás az életben. A leválási folyamat nem egyszerű, hiszen innentől kezdve a szülő nem tudja folyamatosan figyelni a gyerekét. Az Origónak Vida Ágnes pszichológus elmondta, hogy milyen módszerekkel lehet áthidalni ezt az élethelyzetet.

Vida Ágnes elmondta, hogy alapvetően egy természetes dolog, hogyha a gyerek először kerül közösségbe, akkor van egyfajta leválási folyamat az anyuka részéről is. Elárulta,legtöbbször hormonális okai is vannak annak, hogy nehéz elengedni őket. 

A leválási folyamat nem könnyű sem bőlcsödés, sem óvodás korában. Fotó: Unplash / Sandy Millar

A leválási folyamat sokszor nehezebb a szülőnek, mint a gyereknek

„Emellett nyilván van egyfajta aggodalom is bennünk, hogy jó lesz-e a gyereknek mindez, sokan ezt véglegesnek élik meg, szubjektívan ez nagyon sok időnek tűnik, pedig ez valójában 7-8 óra, de az is lehet, hogy csak a délelőttökről van szó, vagy esetleg csak heti 3 napról.”

A szakértő ilyen esetben azt is szokta tanácsolni az anyukáknak, hogy egy kicsit számoljanak utána, ugyanis övék az este a hétvége és a szünidő is, amikor rengeteg időt tölthetnek a gyerekekkel.

„Nyilván itt a leválás, az elengedés az, ami a nehéz a gyerek és a szülő számára is. A gyerekek számára azért, - különösen a bölcsiseknél – hiszen ők nagyon függnek még attól, akire rá vannak bízva és nagyon kötődnek hozzá. Ezért nekik idő kell, hogy kialakuljon a kötődés az óvónőhöz, vagy a kisgyermeknevelőhöz”

A pszichológus elmondta, átlagosan 6-8 hét kell mire úgy igazán beszokik a gyerek, ha pedig kicsit lassabban mennek a dolgok, akkor akár 10-12 hétbe is beletelik, mire úgy igazán megszokja, ugyanis hiába van ott egy bölcsisnek a korábbról ismert játszótársa, mégis egy felnőttre van szüksége és arra, hogy irántuk alakuljon ki a bizalom.

„A nagyobb ovisoknak, vagy a kisiskolásoknak, hogy ha nem is annyira alakul ki kötődés a tanító nénivel, de ott van egy kis barátja, vagy esetleg testvére, unokatestvére, akiben bízik, akkor neki az is elég ahhoz, hogy meglegyen a biztonságérzete, ehhez azonban idő kell.”

Vida Ágnes szerint a kisgyerekek ilyenkor nem csak fizikailag, - hiszen maguktól kell öltözniük is akár - hanem érzelmileg is magukra vannak hagyva ebben az új helyzetben.

„Hiszen a kisgyerekek, nagyjából 3-4 éves korig, hogyha szomorúak, bizonytalanok vagy éppen félnek, vagy éppen nem értenek egy helyzetet akkor megnézik apa, anya arcát, hogy minden rendben van-e. Nekik még szükségük van arra, hogy valaki megvigasztalja őket. Ebből kifolyólag pedig az anyukák is érzik, hogy erre a fajta gondoskodásra még szükség van.”

Elmondta, normál esetben azonban idővel az anyukának és a gyereknek is kialakul a bizalma az óvodával vagy a bölcsődével kapcsolatban.

„Azt szoktam tanácsolni a szülőknek, hogy a leválási folyamat során bízzunk a gyerekünkben, hogy képes arra, hogy beszokjon. Bízni kell abban, hogy amíg velünk volt úgy neveltük, hogy elsajátította azokat a képességeket amik szükségesek ehhez” - javasolta.

A pszichológus szerint azonban olyan szélsőséges esetek is előfordulnak, amikor a gyerek már érett a közösségre, azonban az anyuka mégsem tudja elengedni.

Ennek mindig van oka, akár nehéz várandósság, családi mintázat, stb., olyankor viszont ott van az anyukában az a félelem, hogy nem engedheti el, mert valami baja lesz. Ilyenkor a gyermek felé sincs meg a szükséges bizalom.

- részletezte. Majd hozzátette: Ha pedig az anyuka úgy érzi, hogy mindent mindig neki kell irányítania, akkor valójában fél attól, hogy elveszíti a gyermekét.

Vida Ágnes azt tanácsolja, hogy az aggodalmat csökkenthetjük azzal is, hogy bizonyos információkhoz hozzájutunk az nevelők vagy az intézménnyel kapcsolatban. Ezért ne féljen egy szülő sem kérdezni.

„Fontos, hogy ha azt látja az anyuka, hogy az első nap sírt a gyerek amikor otthagyta, és máris bepánikol és úgy dönt, hogy többé nem viszi oda, az nem normális, és arra utalhat, hogy túlzott szorongás van benne ezzel kapcsolatban, ami aztán átragadhat a gyerekre is, szorongásos vagy akár pszichoszomatikus tüneteket okozva ezzel” – szögezte le a szakértő.

Ilyen esetben azt tanácsolja a pszichológus, hogy naplózza a szülő a gondolatait, érzéseit a beszoktatással kapcsolatban ugyanis ahelyett, hogy a fejünkben pörögnénk, hasznosabb ha leírjuk, ekkor ugyanis rendeződnek a gondolatok, amiktől aztán meg is szabadulhatunk.

A szorongás oldására a szakértő a mindfulnesst ajánlotta, ezzel ugyanis csökkenthető a stressz. 

Illetve azt javasolja, hogy lehetőség szerint ne a beszoktatás hetekben akarjunk nagy programokat, utazást vagy lakásfelújítást végezni, ilyenkor ugyanis jobb ha inkább együtt van a család, hogy közösen feldolgozzuk a hét eseményeit.

„Segíthet az is, hogy ha szakemberhez fordulunk, főképp ha eleve problémás helyzeteket éltünk át a gyereknevelés kapcsán, akár a szülés utáni depresszió következtében is. Ami viszont még sokat segíthet az az, hogy

•  a nagymama, 
• nagypapa, 
• vagy az apuka viszi őt az oviba, 

ugyanis az elválás sokszor drámai, van olyan hogy nem csak a gyerek, hanem az anyuka is sír, ami aztán a kicsiben is egyre inkább ezt erősíti. A többiektől azonban könnyebben elválik a gyerek, ami mind az ovis mind a szülő helyzetén jelentősen segít.”

Úgy véli, sokan azonban elvárják, hogy amikor a gyerekért mennek, akkor ő nagyon kifejezze az örömét a szülő iránt.

„Az, hogy örülünk egymásnak érkezéskor az részben egy tanult viselkedés, a gyerekek többsége ugyanis nem látványosan örül a szülőnek, hanem csak nyugtázza, hogy de jó, megjött. Éppen ezért nem kell aggódni olyankor, amikor a gyerek nem ad látványos reakciókat, ugyanis ez inkább annak a jele, hogy bízott abban, hogy a szülő valóban érte megy” - fejtette ki a szakértő.